A farm utáni első napokban persze az volt a legfőbb gondunk, hogy hogyan tudnánk minél többet enni. Nekem szerencsém volt: már az első héten, amikor a mi szakaszunk adta a szolgálatot, egy napra a konyhára kerültem. Itt szó szerint teleettem magam, a nap végére már semmi nem fért belém. 2 másik srác engem is túlteljesített, belőlük ki is jött minden.
Mások a csoki-automatákból próbáltak vásárolni vagy az étkezőből lopni, ha valaki lebukott, az egész szakasz bűnhődött miatta. Ebben a kínaiak jártak az élen, napról-napra voltunk miattuk fekvőtámasz-pozícióban, vagy fejjel a falnak döntve, vagy szék-pozícióban (háttal a falnak, a lábak derékszögben behajlítva). Ekkor a bűnös kínainak a lábaink és a fal között hagyott résen kellett kúsznia, a caporalok meg elnézték nekünk, ha közben sarokkal rugdostuk. Néha már lincshangulat alakult ki ellenük, pedig az ötből „csak” hárommal volt baj.
A kiképzők is kiélték magukat rajtuk, volt hogy a francia caporal az egyiknek poénból egy péniszt rajzolt a homlokára alkoholos filccel, majd megtiltotta, hogy letörölje a műalkotást. Még a század-sorakozón is úgy vett részt. Kedvelt szívatás volt még a „kaméleon”, ahol lehetetlenül szűk időkerettel kellett a szobánkba rohanni és átöltözni a caporal által kívánt öltözetbe, meg az épület különböző pontjaira elrendelt sorakozó, ahol a nagy rohanásban valakit mindig sikerült összetaposnunk a lépcsőn.
Egyszer én is csináltam egy nagy banánt. Épp mostam, így nem hallottam az összehívott sorakozót, és 10 percet várt rám az egész szakasz. Amikor a szlovák caporal rám talált, lekevert két pofont, majd úgy rúgott hasba, hogy szó szerint kirepültem a folyosóra a felsorakozott társaim közé. Rendes volt, mert megelégedett ennyivel, pedig egy ilyenért éjfélig pucolhattam volna a klotyót.
Castelben már lehetett misére is járni vasárnap reggelente. Ez még nem izgatott volna fel túl sok embert, de az utána osztott bőséges sör és sütemény igen. Persze a caporalok is tudták, honnan támadt bennünk akkora vallásos buzgalom, hogy még a muzulmánok is mind önkéntesek voltak a misézésre, így csak tökéletesre vasalt díszegyenruhában engedték el az embert. Mondanom sem kell, egyszer sem mehettem el.
Egy másik szakasz caporalja még drasztikusabban oldotta meg a dolgot. Bejelentette, hogy aznap ő tartja a misét, az összes jelentkezővel a díszegyenruhához felvetette a rohamsisakot és a hátizsákot, majd egy órán keresztül fekvőztette őket a szobájában. Az emberekről patakokban folyt a víz, és többet egy sem volt önkéntes.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs