A visszaérkezés utáni reggel én már át is költöztem az Infermerie-be (gyengélkedő), délelőtt megműtöttek, kivágták a körmöm felét. A következő egy hetet itt töltöttem. Az élet kényelmes volt, sokat aludhattunk, sokat ehettünk, és ha épp nem ettünk vagy aludtunk, nem kellett csinálnunk semmit. Ez kezdett is rajtam meglátszani, a sok semmittevéstől összeszedtem néhány kiló túlsúlyt.
Pénteken az orvos-alezredes megvizsgált, és közölte, hogy legalább még hétfőig itt kell maradnom. Mivel ekkor kezdődtek a végső tesztjeink, megkértem hadd mehessek azonnal vissza a szakaszomba. Ilyet itt nem szoktak kérni az emberek (inkább az ellenkezőjét), meg is döbbent, de végül elengedett.
Amikor visszaértem a szakaszba, épp egy nagy szívatás közepén találtam őket. Mint kiderült, az egyik orosz a feketepiacon vásárolt vodkától úgy berúgott, hogy összehányta az egész épületet. Ő ment a börtönbe, a szobája egész nap takarított valahol, a többiek meg egész napjukat a folyosón állva töltötték a füzetükkel a kezükben revízió címén.
Esténként vissza kellett járnom kötözésre, a harmadik ilyen után a doki azt mondta, hogy több kötözésre már nincs szükségem. Ezt az üzenetet úgy adtam át a napos caporalnak, hogy teljesen meggyógyultam és vége a sportfelmentésemnek, így végre újra sportolhattam, és hordhattam a surranómat (és nem kellett tovább hallgatnom a „tornacipő-kommandó” és „lógós” szavakat). Az úszástesztről így is lemaradtam, ide automatikusan beírták az első fuldoklásom (a farm előtti úszásteszt) időeredményét.
Másnap voltak a tesztjeink harcászatból, fegyver-szétszerelésből és vegyvédelemből. Az első kettőben átlagos lett az eredményem, vegyvédelemből az orosz sergentnál feleltem a binomommal együtt (tetőtől talpig vegyvédelmi ruhában a 30 fokos melegben). Szinte mindent tudtam, a francia anyanyelvű binomom meg semmit, jól le is hordta őt a sergent, én meg alig tudtam leplezni a kárörömömet. A sergent itt dicsért meg találkozásunk óta először.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs