Az utolsó előtti hétvégén kimenőt kaptunk a városba, az elsőt és utolsót casteli tartózkodásunk alatt. Előtte persze három napon keresztül vasaltunk. 4 órát ígértek be, végül 2 és fél lett belőle. Ez elég volt arra, hogy megkeressem a városka egyetlen Internet-kávézóját, tudassam az ismerősökkel, hogy mi történt velem az elmúlt négy hónapban, majd megebédeljek egy étteremben néhány bajtársammal. Sokan inkább ivásra használták ki az időt, így visszaérkezésünk után elég szépen néztek ki. A prímet a binomom vitte, aki előbb a buszt hányta le, majd a saját kimenőruháját. Az én feladatom volt felvinni őt a szobájába és rendbe tenni. Sokat nem törtem magam rajta, belöktem az ágyba az összehányt ruhájával, és betakartam.

Az utolsó előtti napon adtam az utolsó casteli szolgálatomat, 24 órás őrséget a kapunál. Nem volt túl strapás, viszont csak 4 órát aludhattunk a 24-ből. Az őrségparancsnok az orosz sergent volt, este elbeszélgetett velem, rendes volt, még a barackbefőttjéből is adott. Nem tudom, hogy mi volt vele. Amikor másnap reggel visszaérkeztünk a szakaszba, még egyszer utoljára kiélte magát, és igaza is volt: többen a takarítási időben az ágyban feküdtek, ezeket agyba-főbe verte.

Szerda hajnalban ültünk fel a buszra, amely a laktanyából a casteli vasútállomásra vitt minket. Senkinek nem fájt a szíve a búcsú miatt. Erre a pillanatra vártunk négy hónapja. Castelnaudaryból a marseille-i légiós szállóba mentünk, majd ebéd után visszabuszoztunk Aubagne-ba, ahol egykor minden elkezdődött. Előtte még egy kisebb forgalmi dugót okoztunk, amikor a szakasz díszegyenruhában felsorakozott a buszmegállóban, az autósok meg egymás után lassítottak le fényképezni, vagy valamilyen jókívánságot kikiabálni.

Aubagne-ban megnéztük a Légió múzeumát és a hősi halottak kriptáját, elmentünk kihallgatásra egy alezredeshez, akinek elmondtuk ugyanazt, mint a sergent-chefnek, és elbúcsúztunk a bajtársainktól.

Az Idegenlégió múzeumának udvara (Képek: lemil.blog.hu)

Múzeumbelső

Horogkeresztes zsákmányzászló

Lekezeltem és köszönetet mondtam azoknak a caporaloknak is, akik rendesek voltak velem. A binomjától is mindenki búcsút vett, mi például beintettünk egymásnak. Csütörtök délután érkeztek meg a különböző ezredek buszai. Mi 12-en a Saint Christolba tartóra szálltunk fel, igaz ez néhány méter megtétele után le is robbant. Két óra várakozás után mégis sikerült elindulnunk oda, ahol a valódi légiós életünk kezdődött.

Bővebben az Idegenlégió múzeumáról itt olvashatsz: Lemil blog: az Idegenlégió múzeuma

Következő rész: Itt

Ugrás a blog legelejére: Klikk ide

Balázs