A 3. harci századhoz csatlakoztunk, hogy velük együtt csináljuk az éves hegyi kiképzésüket, melynek végén megkaptuk a Katonai Hegymászó Jelvényt (a BAM-ot, ez a kiképzés francia neve is). A helyszín Valloire volt, a svájci és az olasz határhoz közeli turistaparadicsom a Magas-Alpokban, ahol az ezredünknek is van egy hegyi szállása 1500 méter magasan.
Valloire-ban
Hétfőn érkeztünk meg 7 óra buszozás után, elfoglaltuk a szobáinkat, átvettük a hegyi felszerelést, és persze takarítottunk. Kedden volt az első rövid menetgyakorlat a szomszéd hegyre, csak 400 méter volt a szintkülönbség. Délután elméletet tanultunk meg csomózást, itt megint kitűntem a technikai érzékemmel (vagyis annak teljes hiányával), sehogy sem sikerültek a csomók. Szerencsére utána elég sok szabadidőnk volt a szobában, az alatt begyakorolhattam őket annyira, hogy ne égjek le velük nagyon. A szerdai menetelés sem volt túl megerőltető, a szintkülönbség 800 méter volt.
Az ország egyik legszebb táján
Ez már nem mondható el a csütörtökiről, amikor a záró tesztünk útvonalát jártuk végig. A végén már nagyon kivoltam, szerintem ha 500 méterrel messzebb lett volna a hegycsúcs, nem értem volna fel a többiekkel együtt. Az estét kint töltöttük sátrazva a hegyekben, majd másnap sziklát másztunk. Szombaton ismét sziklamászás volt a valloire-i pályán, majd délután kaptunk négy óra kimenőt a kisvárosban. A svájci-portugál srácnak, akivel együtt jöttünk Castelből, ennyi elég is volt a Légióból, meg sem állt Svájcig. A Castelből érkező 12-ből így már csak 10-en maradtunk (egy orosz már az első hétvégén lelépett). Vasárnap pihenőnap volt, gyakorlatilag nem csináltunk semmit.
Hétfőn egy 1500 méteres szintkülönbségű meneteléssel kezdődött meg a második hét, amely jóval keményebb volt az elsőnél. Kedden jeget másztunk, ez volt a legnehezebb dolog a kiképzésen. Végeláthatatlan meredek jégmezők, szöges cipő, jégcsákány és hármasával voltunk összekötve, hogyha az egyik alatt beszakad a jég, a másik kettő meg tudja fogni. A legelől lévőnek volt a legnehezebb, ha feszült a kötél, akkor a mögötte levőket is ő húzta. Épp ezért az első ember mindenhol a legtapasztaltabb volt, kivéve nálunk, ahol a kínai caporal engem állított az élre. Legalább volt annyira korrekt, hogy miután felértünk a csúcsra, megköszönte, hogy felhúztam.
Lefele menet megint megmutatkozott a laktanyai és a civil francia nyelv közti különbség, amikor a sergent a „Bite á cul!” parancsot adta ki, mi meg ezt kiabáltuk emberről-emberre, hogy a leghátsóhoz is eljusson. Ez nálunk azt jelenti, hogy a lehető legkisebb távolságot tartsuk, de a mondat szó szerinti jelentése „Farok a seggbe!”. A turisták meg csak hallgatták, hogy milyen parancsok repkednek a Légióban.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs
