Ekkorra már kiemelkedtek közülünk a legnagyobb banánosok, akik minden szívatásba belekerültek. A prímet az egyik francia vitte, aki ide is elfelejtette elhozni az övét, ezért mindenhova taktikai málhamellényben és rohamsisakban kellett mennie. Amikor mi alakzatban futottunk az étkezésekhez, ő volt a „szatellit”, és körbe-körbe rohangált körülöttünk.
Páros büntetés a páros banánért
Ő volt az is, aki észrevett egy gyűrődést az egyenruhája ujján, és az az elmés ötlete támadt, hogy saját magán vasalja ki. A saját karját is sikerült kivasalnia, a vasalóját meg a szoba másik végébe hajította fájdalmában. Már a farmon is kitűnt a szakaszában, körlettakarításnál mindig speciális missziója volt: neki kellett összeszedni a kutyaszart puszta kézzel.
A másik specialista a koreai volt: ő szó szerint nem értett meg semmit. Volt hogy elküldték, hogy hívja oda a szakasz másik felét, háromszor ismételték meg a parancsot, amíg azt mondta, hogy megértette… aztán 10 percre eltűnt, és visszatért két homokzsákkal.
Szombat este leengedtek minket a regulárisok kantinjába. Amikor előtte parancsba adták, hogy a nem alkoholos italok fogyasztása tilos, már gyanússá vált a dolog, és ezért egész éjszaka nem ittam semmit. Ezt észrevette az egyik caporal, és poénból nyomatott velem néhány fekvőt.
Magyar-orosz csapat a kötelező sörözésen
A többiek a fekvőzés helyett inkább az ivást választották, és néhány óra alatt berúgtak, mint az albán szamár. Vasárnap reggel már szívatták is az egész szakaszt, mert egy „undorító részeges banda”. Szombat este az volt velem a baj, hogy nem ittam, vasárnap reggelre meg már ki voltam nevezve alkoholistának… Utána reggeli sportként egy emelkedőn sprinteltünk fel vagy hússzor, a szakasz másnaposai meg egymás után hányták el magukat.
Délutáni programként összepakoltunk, és hétfő hajnalban teherautókon tértünk vissza a laktanyánkba.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs