Amikor visszaértünk a laktanyánkba, akkor fogadott a hír, hogy a század egyik magyar légiósa, amíg otthon volt szabadságon, meghalt autóbalesetben. A srác az egyik legjobb barátom volt, többször gyúrtunk és bokszoltunk együtt. A felettesei nem rajongtak érte, de a bajtársai szerették, egy kemény és jószívű magyar gyerek volt. Ő is tagja volt a Trianon cukrászdába berontó csapatnak. Én fordítottam le a gyászlevelet az apjának.
A halála napját a szobatársa is megjegyezte egy életre. Amikor megtudták a hírt, a század parancsnoka, a helyettese, a századadjutáns és négy katonai rendőr bementek a szobájába, hogy összegyűjtsék a holmiját. Az ajtó zárva volt, de kinyitották a pótkulccsal. A szobában találták a francia szobatársat letolt gatyával, az egyik kezében a telefonjával (pornó ment rajta), a másikban a farkával. Épp akció közben lepte meg őt a teljes tisztikar. Több katonai rendőr kirohant a folyosóra, és eldőlt a röhögéstől. A francia még az ezredparancsnoknál is volt kihallgatáson, végül két hét fogdát kapott a szolgálati rend megsértése miatt (ugyanis szolgálati időben kapták el). Utána hetekig ő volt a téma még a tiszti étkezében is.
Ekkor raktak át a szakaszunkba a 3. századból egy öregebb román srácot, akivel gyorsan összehaverkodtam. Erdélyből jött, szerette a magyarokat, a barátnője is magyar volt, emellett jó katona és sportoló is volt. A századával ment volna Djiboutiba, csak az utolsó hétvégi kimenőjén a szerb haverjával egy marseille-i bárban összeverekedtek két izraelivel, és kegyetlenül elverték őket. Az egyik izraeli kést rántott, de az is benne kötött ki. Ez még nem is lett volna baj, de a szerb a helyszínen felejtette a katonai igazolványát, a rendőrség meg előállította őket. Így ők Djibouti helyett nálunk várták a tárgyalásukat, a vád már „antiszemita indíttatású súlyos testi sértés” volt. Szerencsére végül az ügyvédeik kimosták őket, de vagy fél évig tartott a meghurcoltatásuk.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs