Az ezredben nyugodtabb időszak következett, csak egyszer kellett kimennünk biztosítani a Szojuz űrhajó fellövését.
Egy másik nap a laktanyában körbevezettek egy rakás unott képű helyi középiskolást, nekik kellett bemutatnunk az ezredet. Előtte azért eligazítottak, hogy főleg azt mutassuk meg, mekkora tűzerővel rendelkezünk, nehogy függetlenségi törekvések gyúljanak a fejükben. A nap legjobb része az volt, amikor elbeszélgettem a civileket körbe vezető adjudant-cheffel, aki már az 1991-es Öböl Háborúban is a Légióban szolgált. A raszta hajú civil csürhét egyébként sem érdekelték az élményei, engem annál inkább.
Október végén részt vettem oktatóként az egy hetes PVP (páncélautó) oktatáson. Az utolsó napig nem volt semmi érdekes, de akkor az egyik autó terepen belesüllyedt a sárba, és nem bírt kijönni. Megpróbáltuk kiásni, ezzel csak azt értük el, hogy térdig mi is belesüllyedtünk, de nem mozdult semmit. Ráadásul megtámadtak minket a tűzlegyek (ezek akkorát csípnek, mint a lódarázs, és marha aggresszívek), a német srác a csípésektől felfújódott.
Legális aranyásók siettek a segítségünkre (ők is brazilok, mint az illegális kollégáik, a helyieknek nem fűlik a foga a kemény munkához), de ők sem boldogultak, a traktoruknak majdnem leszakadt a hátulja, amikor megpróbálta kivontatni a páncélautót. Végül hoztak egy nagy lánctalpas munkagépet, aki egy rántással kihúzta a PVP-t. Közben kaptunk az aranyásóktól süteményt és üdítőt, és még pénzt sem voltak hajlandóak elfogadni az egészért.
Visszaúton találkoztunk az értünk küldött mentőcsapattal, szerencsére nem volt rájuk szükség.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs