A rajparancsnokok helyettesei caporalok voltak. Ők végig velünk laktak, velük töltöttük a legtöbb időt, ők ismertek minket a legjobban és az ő feladatuk volt a szívatásunk is. Szerencsémre többségük bírt engem, így kicsit könnyebb sorom volt az átlagnál.
A szlovák caporal volt a kedvencem. Igaz nem a kiképzés elején, mert filozófiája volt, hogy az első hetekben mindenkit alaposan el kell verni, és aki ennek hatására nem adja fel, azzal érdemes foglalkozni. Utána viszont nagyon korrekt volt, aki rendesen tette a dolgát, annak nem keserítette meg az életét. Nagyon pedáns volt és tisztaságmániás, politikai nézeteiről meg mindent elmond, hogy feketék be se tehették a lábukat a szobájába (bár lehet, hogy ez is a tisztaságmániájának volt köszönhető).
A szerb caporalnak mindig hálás leszek, annyit segített nekem. Vajdaságiként jól beszélt magyarul és szeretett is minket, hozzá bármikor fordulhattam, ha valami problémám volt. Emellett tökéletes katona volt, kiváló sportember és magánemberként is bírtam.
A francia caporaltól mindenki rettegett, mert lételeme volt a szívatás. Nagyon változatosan csinálta, és stílusosan, amihez a jó humora is párosult. Amikor a többi kiképző hagyott volna minket nyugton, ő akkor is fel-alá járkált, azt keresve, hogy kit tudna csesztetni. Akit kipécézett magának, annak pokollá tette az életét, sokan fakadtak sírva a ténykedése miatt. Viszont a néhány kedvencének kényelmes élete volt mellette, csak a kollektív szívatásokból jutott ki nekik. Szerencsére én is köztük voltam. Nála soha nem takarítottam, többször kaptam tőle dupla desszertet és olyan dolgokat is elnézett nekem, amit másnak nem. Szerintem egyedül én szerettem őt a szakaszból.
Ez nem mondható el a nepáli caporalról, akinek kibírhatatlan természete volt, és minél többet volt vele az ember, annál jobban rászállt. Az ő rajában voltam és a farmon még mellette is aludtam (a másik oldalamon az ajtó volt, ahonnan állandóan dőlt rám a hideg, nem tudom, hogy a kettő közül melyiket utáltam jobban), úgyhogy nekem bőven kijutott a jóból. A kiképzés végén egy kanál vízbe bele tudtam volna fojtani, de így hideg fejjel visszagondolva rá, sok esetben azért segített is nekem.
A fekete caporal is szeretett szívatni, ráadásul nem is voltam vele jó viszonyban. Külsőre Eddy Murphyre hasonlított, és stílusában is őt próbálta utánozni, így marha sokat járatta a száját. A brazil caporallal viszont jóban voltam, csendes és korrekt ember, és kitűnő sportoló volt, akkora vállakkal, hogy az ajtón is alig fért be. Az első másfél hónapban volt egy másik brazil caporalunk is (a farmon ő volt a konyhásunk), ő is rendes volt.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs
