Így érkezett el Camerone, a Légió legnagyobb ünnepe. Egy 1863-as mexikói csatáról emlékezünk meg, ahol 62 légiós és 3 tiszt bevette magát egy udvarházba, majd a többszöri megadási felszólítás ellenére, étlen-szomjan az utolsó emberig védték azt 2000 mexikói ellen. 300-at vittek magukkal a sírba.
Edouard Detaille: La Légion étrangère à Camerone
Az ünnepet megelőző héten sportversenyek voltak, de ezen mi újoncok csak nézőként vettünk részt. Emellett még készültünk az ünnepi díszmenetre, ahová engem is beválogattak tartaléknak. Ezt senki sem értette, legfőképpen én nem, mert a díszmenetem még mindig egy katasztrófa volt, állandóan elvétettem a lépést, és úgy mozogtam, mint egy robot.
Már az első gyakorlás jól kezdődött: beálltam az alakzatba, és rögtön egy jó nagyot csaptak a tarkómra. Egyből sejtettem, hogy egy folt maradt a kepimen hátul, ahol nem láthattam a tükörből (ez a státusszimbólumunk, mindig hófehérnek kell lennie). Gyorsan felrohantam kimosni, útközben még két őrmester csapott tarkón. A többi gyakorlatban sem volt sok örömem, de legalább a kepim tiszta volt. Az ünnep előtt csináltunk egy éjszakai menetgyakorlatot is, a volt farmunkról meneteltünk vissza a laktanyába. Az ukrán binomom néhány kilométer után kidőlt, én is vittem a hátizsákját, aztán elvitték egy teherautóval. Egyébként nem volt túl megerőltető.
Cameron ünnepe április 30-án kezdődött meg a díszmenettel és az ünnepélyes megnyitóval. Én tartalék voltam, de szerencsére nem volt rám szükség. Utána kezdődött meg nekünk a tényleges ünnep, ugyanis két napig szabadok voltunk és annyit ehettünk meg ihattunk, amennyit akartunk. Legtöbben persze az ivást részesítették előnyben, emiatt szép számmal voltak verekedések, többen most akartak törleszteni a kiképzőkön. A francia caporalunk is összeverekedett egy másik szakasz légiósával, de nem lett komoly következmény. Néhány évvel azelőtt volt olyan tizedes, aki nem volt ilyen szerencsés: a WC-n találták meg leütve, letolt nadrággal és egy fenekébe helyezett WC-kefével.
Az ünnepen az ezred szabadon látogatható volt, így tele voltunk az újoncok családtagjaival, öreg ex-légiósokkal, meg látogatónak álcázott kurvákkal. Az öreg légiósok között elég sok német volt (a hatvanas évekig ők tették ki a Légió nagy részét), rendesek voltak, próbáltak velünk beszélgetni, teli torokból énekelték a légiós indulókat, majd néhány pohár sör után átváltottak a Wehrmacht és az SS dalaira.
Engem a szlovák caporal meghívott az asztalához, még sört is adott, majd angol-francia keveréknyelven beszélgettem a barátja barátnőjével. Kis idő után rádöbbentett az egyik francia bajtársam a civil és a laktanyai francia nyelv közti különbségre: szólt, hogy az a kifejezés amit „nem érdekel” értelemben használok, szó szerint azt jelenti, hogy „rá se verem a farkam”, és nem túl szerencsés nők előtt ezt használni. Tudtam is én az eredeti jelentést? A laktanyában csak ezt tanultam…
A nyitott kapukat többen fordítva is kihasználták, az ünnep második napján 11-en léptek le az ezredből. A mi szakaszunkból a volt amerikai tengerészgyalogos dezertált, ezért a nap utolsó óráit büntetésből a folyosón állva töltöttük, és franciául számoltunk. A hétből hátralévő két napon visszatért a megszokott élet, és összepakoltunk az egy hetes hegyi kiképzésünkre.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs