Pénteken volt a tájékozódási-futás, a binomjainkkal egy csapatban, térképpel a kezünkben kellett végigjárni az ott bejelölt pontokat, kb. 20 kilométeres útvonalon. Mi, akik nem vittünk melegítőt, még egy több kilós követ is kaptunk a hátizsákunkba. Előtte megjelölték festékszóróval, nehogy útközben ki tudjuk cserélni egy könnyebbre. Mivel a nepáli caporal osztotta a köveket, az én zsákomba került az egyik legnagyobb. A csapatom nem volt valami gyors, de egy híján megtaláltuk az összes térképen bejelölt pontot.
Este az orosz őrmester megkérdezte, hogy kinek van valami egészségügyi gondja. Persze sok jelentkező volt, mert másnap volt a menetgyakorlat. Az őrmester sorba állította őket, megkérdezte, hogy kinek mije fáj, majd bejelentette, hogy a festékszórójának gyógyító ereje van, és minden sérült testrészt (volt akinek a fejét) befújt vele. A következő kérdésre, hogy fáj-e még valakinek valamilye, egyikük sem mert igennel válaszolni, így mindenki alkalmas volt a másnapi menetre. Végül május 8. (a 2. világháború vége) alkalmából az őrmester egy hatalmas horogkeresztet fújt a német útlevéllel érkezett orosz gyerek hátára, és ezzel befejezte aznapi gyógyítói tevékenységét, mehettünk aludni.
Másnap 25 kilométert meneteltünk 800 méter szintkülönbséggel, de nem volt gyors az iram. A hegycsúcs 2300 méter magas volt, a tetején hóval, le is fényképezkedtünk rajta egy szál pólóban. Vasárnapra egy levezető futás maradt kényelmes tempóban, de az előző napi megpróbáltatások miatt kidőltek néhányan. A délután folyamán takarítottunk, összepakoltunk, majd hétfőn visszabuszoztunk Castelbe, véget ért a „vakációnk”.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs
