A hadgyakorlat után végre nyilvánosságra hozták a listát, hogy ki megy Afganisztánba. Én is rajta voltam, majd kiugrottam a bőrömből örömömben. Két embert raktak ki a szakaszomból, másik kettő már a felkészülés alatt dezertált.Az utolsó hetekben még lőttünk, összepakoltunk, megkaptuk a kötelező oltásokat, és a papírmunkát intéztük. Én ekkor kaptam vissza másfél év szolgálat után az eredeti személyazonosságomat, így az ezzel kapcsolatos ügyeket is intéznem kellett. Emellett még a szolgálatot is állandóan a mi századunkra lőcsölték, kihasználták azt a kis időt, amíg még otthon voltunk.
Leclerc harckocsin ücsörögve
Indulás előtt felvételt készített rólunk a francia TV, állítólag az esti híradóban is benne voltunk. Pár évvel ezelőtt volt a századomnak egy emlékezetesebb filmezése, amikor az egyik lövészeten készített róluk néhány fotót egy fiatal újságírólány. Majd elkövette azt a hibát, hogy elment valahová, és őrizetlenül hagyta a fényképezőgépét. Egy sergent rögtön kivette a gépet a hátizsákjából, parancsba adta az embereinek, hogy tolják le a gatyát, és már készültek is a képek a légiós farkakról meg fenekekről. Amikor a parancsnok végignézte a lány fényképeit, az először nem értette, hogy miért csapkodja a térdét a röhögéstől, majd miért jár kézről-kézre a gépe a tisztek között. Amikor megértette, vörös fejjel rohant el. Ez volt az első munkája légiósokkal, valószínűleg az utolsó is.
Aznap este mindannyian közösen vacsoráztunk az ezredparancsnokkal. Több mint egy órát késett (pontosabban késni a közkatona szokott, az elöljáró az csak érkezik), de utána ehettünk félig átsült birkahúst, némelyik szelet tocsogott a vértől. Mi meg emlegettük a kínai szakácsok édesanyját. Majd az egyik vasárnap este felültünk a buszra, amely egy közeli katonai reptérre vitt minket. A gépünk végcélja Afganisztán volt.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs