Idegenlégiós Blog

Egy magyar katona élményei a Francia Idegenlégióban, jelentkezéstől napjainkig. ********************************************************** A Vasihazafi végleg leállt technikai okok miatt, így itt indítottam újra a blogot. A régi oldalon nem tudok üzenni, ezért TŐLETEK KÉRNÉM, HOGY MONDJÁTOK EL MINÉL TÖBB ISMERŐSÖTÖKNEK AZ ÚJ OLDAL CÍMÉT, hogy valahogy a régi olvasóim idetaláljanak! Köszönöm!

Friss topikok

114. - Bosszú feszítővassal

2016.03.03. 23:38 Balazs_

Az őrség alatt nem volt probléma, nem úgy egy másik szakaszunkkal, amelyik ekkor még az erdőben volt. Az egyik hétvégén éjszaka egy kanadai légiós akart bosszút állni az őt rendszeresen szívató francia caporalon, ezért levágta álmában a függőágyát, majd ütni kezdte egy feszítővassal. Először a lábát, majd mire rájött, hogy a feje a másik oldalon van, a caporalnak már volt ideje a fejét a kezével védenie, így megúszta egy megrepedt könyökkel. A kanadait ekkor a többiek a földre teperték, majd a táborban lévő csendőrök előállították. Nem sokkal később véget ért a missziója.

dscf2013.jpg

Megint egy szivattyú az áldozat

Rá egy hétre ugyanennek a szakasznak a francia rádiósa akarta megdézsmálni az elkobzott holmit, az egyik csendőr meglátta, erre ő beugrott a folyóba és elbújt a csónakok alatt. Rögtön sorakozót hívtak össze, nem sokkal később meg is találták a rádióst a ruháját szárítgatva. Ő azt a magyarázatot adta, hogy a sorakozó alatt ő épp önkielégített a bozótban, és szégyellt a sorakozóra menni, majd olyan jól sikerült neki a dolog, hogy rögtön le is kellett zuhanyozia. Ilyen fedősztori is csak egy franciának juthat eszébe. Viszont bejött neki, a csendőrök nem bírtak semmit rábizonyítani, így megúszta 10 nap szolgálattal a rádiós központban.

dscf1949.jpg

dscf1952.jpg

dscf1953.jpg

dscf1958.jpg

Kilakoltatás

Nekem ekkor kellett nyilatkoznom a szerződésem hosszabbításáról. A májusi őrmester képzőre biztosra ígértek egy helyet, viszont ehhez alá kellett volna még írnom 3 évet. Visszautasítottam. 31 évesen és 7 és fél év szolgálattal öregnek számítanék az őrmesterek között, így nem az én karrierem élvezne elsőbbséget. Viszont 8 leszolgált év után viszonylag egyszerűen át tudok menni a rendőrséghez, és életkorom miatt erre most van az utolsó lehetőségem. A rendőrség mellett döntöttem.

December közepén tértünk vissza a surinamei határ mellé egy másik erdei bázisra 3 hétre. Itt kényelmes volt az élet, főleg csak őrködtünk. A szakaszhoz csatoltak egy magyar rádióst is, így 2 év után végre nem én voltam az egyetlen magyar a szakaszban. Itt is karácsonyoztunk, így megúsztuk az ünneppel járó hercehurcát.

A rajom egyetlen nagyobb őrjárata viszont emlékezetesre sikerült. Egy olyan célpontot jelöltek ki, amin eddig csak helikopterrel ütöttek rajta, de mi lettünk az elsők, akiknek nem jutott ilyen luxus. Végig kellett gyalogolnunk négy nap alatt az oda-vissza 90 kilométert egy olyan területen, ahol még iható víz sem volt, így ezt is vittük magunkkal. Kb 30 kilós menetfelszerelés volt rajtunk. A fogás nem volt nagy szám, és a visszaúton az egyik csendőr is végelgyengült. Vihettük az ő cuccait is, még a pisztolyát sem volt képes hozni.

dscf2177.jpg

Aranyfogás

dscf2157.jpg

90 km után

Következő rész: Itt

Ugrás a blog legelejére: Klikk ide

Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://francia-idegenlegio.blog.hu/api/trackback/id/tr678442540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sándor Skadra 2016.03.04. 04:16:44

Végre! Már kezdtem aggódni, hogy eltüntél. Akkor mostantól francia-rendőr blog lessz ehelyett? :-)

iknebli 2016.03.04. 09:42:53

Azt a barom rádióst nem szivatták halálba a felettesei és a társai?

Dobri 2016.03.04. 20:32:26

Csendőrség nem lenne jobb? Tudom, ők katonák, de pont ezért normálisabb társaság, mint a rendőrök. :) Van egy orosz barátom, 7 évvel leszerelt, kb. 10 évig volt civil, majd csendőr lett.

Dobri 2016.03.04. 21:30:12

A szakaszhoz csatoltak egy magyar rádióst is, így 2 év után végre nem én voltam az egyetlen magyar a szakaszban.
.................
2000-ben mi voltunk ez első lövész század Djiboutiban, akik 4 hónapra mentek. Század kb. 60% ment el Djiboutiba és ott hozzánk csapták a 13-nak a harmadik századából azokat, akiknek kevés volt vissza a kettő ottani évükből. Aki tőlünk maradtak Nimesben, azok alkották az akkor létrehozott 5.-ik századot. Djiboutiban akiknek még sok volt vissza, azok mentek a kiszolgáló vagy a harckocsizó századba. Minket váltott a REP első vagy negyedik százada, már nem emlékszem. Közös század grillezés, páran magyarok dumálunk. Meghallotta pár repes magyar. Elkezdtünk dumálni. Kérdezték, hogy mi vagyunk csak magyarok a században? Voltunk kb. öten és ők is annyian és mondták, hogy ők ennyien vannak. Mondtam, hogy csak a szakaszomban vagyunk 9-en a 29 főből, és a században 17-en. :) Nagyon meglepődtek. A 6 fős szobánkba belépve, a jobb oldali 3 ágyon, 3 István volt. :) Ha jól tudom nálatok ADU a kiszolgálóknál egy magyar adc. Alacsony, vékony srác, Aladár a keresztneve és V-vel kezdődik a neve. 21-22 éve van. Na ő volt ez egyik őrmester a szakaszban, én még Castelból ismerem tizedesként, mert foutfout-om volt az utolsó egy hónapomon.

Balazs_ 2016.03.05. 09:10:48

@Sándor Skadra: Még egy évem van a seregben, addig a blog is folytatódik.

@iknebli: A felettesei még most is szívatják őt.

@Dobri: Én is a kettő közt gondolkodtam. De a rendőrséghez egyszerűbb bekerülni min. 8 év katonai szolgálat után.

Az ADC még mindig nálunk van. De magyarból már kevesebb van, mint mikor ide kerültem. Akkor több mint 60-an voltunk az ezredben, ma kb 40-en.

JanaJ 2016.03.07. 22:24:04

Remélem valami nettel jobban teleszórt helyre kerülsz. :-)
És erőt, egészséget, vagy mit kell ilyenkor kívánni. :-)

Kronenbourg 2016.03.12. 14:12:14

Csak, hogy vidáman induljon a hosszú hétvége:
Ásotthalmon a mezőőrök fogják el a illegális határsértőket, mert a kivezényelt és folyamatosan cserélődő rendőrök és honvédek nem rendelkeznek semmilyen helyismerettel.

A kormányközeli médiák egy Jobbikhoz köthető Airsoft csapatot "Farkasok", dzsihádista stílusú félkatonai szervezetnek állítanak be, akik veszélyt jelentenek az állambiztonságra.

Balázs, mint láthatod még mindig nem volt rendszerváltás, és az országot továbbra is olyanok vezetik, akik nem értenek semmihez, csak a közpénzek magánzsebekbe átvarázsolásához. Nem veszítesz semmit azzal, hogy továbbra is kint maradsz és nem jössz haza. Több sikerélményt a rendőrségnél!

ied86 2016.03.16. 02:29:42

Es mi lett a kanadaival,kidobtak a Legiobol?Amugy vesznek fel meg alneveseket a cegbe?

BOTSÁSKA 2016.03.17. 11:38:16

Szia Balázs!Mindig nagy érdeklődéssel és várakozással olvasom a bejegyzéseidet.csak érdeklődnék hogy szerinted 37 évesen bizonyos tapasztalattal van e értelme belevágnom.véleményed fontos a számomra akár itt akár emailbe.

Dobri 2016.03.19. 07:33:54

@BOTSÁSKA: Szevasz!
Az a bizonyos tapasztalat katonai jellegű? :)
Kb. 2 hete beszélgettem egy 13 éve szolgáló magyar barátommal, Balázs is ismeri. Mondta, hogy aznap reggel egy közös ismerősünkkel volt futni. Ezen meglepődtem, mert kb. 10 éve nem beszéltem azzal a sráccal és most meg a légióban szolgál már 3,
5 éve. 38-40 év körüli, és otthon szerződéses volt jó pár évig.
Feleség, gyerek sokat ront az esélyeiden, de ha nincs, akkor hajrá! Mostanában több embert vesznek fel. Ez nem azt jelenti, hogy lazítottak a követelményen.

BOTSÁSKA 2016.03.19. 16:22:35

@Dobri: 15 évig voltam szerződéses harcolóknál....esetleg emailba tudnál bővebb tapasztalat megosztást???

BOTSÁSKA 2016.03.19. 16:23:59

@Dobri: tisztába vagyok hogy a tapasztalat ott nem sokat számít amit magaddal viszel

Dobri 2016.03.19. 19:11:42

@BOTSÁSKA: 15 évig voltam szerződéses harcolóknál
..................
Tehát lövész. :) Miért nem mész privát vonalra, ha maradni akarsz ezen a vonalon, ennyi idősen és ilyen múlttal?

esetleg emailba tudnál bővebb tapasztalat megosztást???
.........................
Nem. Csak itt válaszolok a feltett kérdésekre.

Alexxa25 (törölt) 2016.03.19. 20:27:19

Szia Balàzs!

Először is gratulàlok,nagyon szeretem olvasni a bejegyzédeid :) sose gondoltam volna, hogy egy ilyen témàju blogot élvezettel és sokszor mosolyogva fogok olvasni. :) kívànok Neked tovàbbi sok sikert vàrva a következő bejegyzésed!

Kronenbourg 2016.03.19. 20:48:22

@Dobri: Jó kérdés. Én is a privát vonalon folytatnám. Mindig keresnek testőröket a Közel-Keletre. A TEK-től vagy KMZ-től azonnal be lehet kerülni, de pl. afganisztáni missziós tapasztalat jó ajánló levél. A légióban csak újratanítanák neki, amit kisujjból kiráz.

BOTSÁSKA 2016.03.20. 12:19:20

a privát vonalba belekezdtem és folyamatban is van.ajánlani tudom a sas sec "SAS - Special Agency Safeguarding"...jó ajánlás náluk a külföldi reguláris tapasztalat.én is meg jártam koszovót irakot afganisztánt összesen hatszor..egyetlen egy eddig a probléma a tökéletes akadálymentes angol vagy éppen a francia...

BOTSÁSKA 2016.03.20. 12:27:08

ha jó hely.jó beosztás és jó fizu kell akkor maximális angol...nelvizsgabizonyítvánt leszarják a nyelvi kézséget nézik nagyon sokszor felül mulja a tapasztalatot is

mortX 2016.03.20. 23:58:42

Az, hogy az amcsikhoz menj, szóba sem kerülhet? A francia rendőröknek úgy hallottam, nincs akkora respektje, mint a katonáknak - persze ez huszadrangú szempont.

Rico69 2016.03.22. 13:08:05

Érdekes, hogy azt mondjátok, a katonai tapasztalat nem számit a Légióban, ugyanis most olvastam, volt, hogy 20 embert felvettek hadnagytól kapitányi rangig, az egyik közülük 3 hónapon belül a Tábornok kabinetfőnöke lett. Nyilván nem a két szép szemükért,

BOTSÁSKA 2016.03.22. 23:02:48

@Rico69: figyu előszőr ha valakivel együtt akkarsz dolgozni ezen a vonalon ,az legyen magán hadsereg vagy légió akkor előszőr meg kell törni utána felépíteni,végül megbízni benne hogy kimondhassad hogy vele "esgyütt sírva,együtt a sirba!!!..és a tapasztalattal rendelkezők között kevés a szerény ember akinek a tapasztalata tudást is takar...tehát szerintam ahol azt valják hogy "menni vagy meg halni"ilyen embereket nem vesznek és az lehet akár ki..

BOTSÁSKA 2016.03.22. 23:24:37

@Dobri: tényleg nehéz megindulni magán vonalon ..hiába 15 év ha abbol 10 évig legénység voltál ami itthon a szakaszvezetővel zárúl be.az örmesternél kezdődik az altiszt..mostani jelen állás szerint hogy egy frissen felszerelt katona szakaszvezető legyen legalább 9 év kell.

Mihály 1960 2016.03.25. 09:53:15

Sziasztok!

Olvastam itt dezertálást! Mi van akkor ha valaki dezertál aztán 2 hónap múlva meggondolja magát és visszamegy?
Köszönöm ha valaki válaszol.

Üdv

Balazs_ 2016.03.25. 23:15:56

@ied86: nem tudom, azóta nem láttam. Felvesznek még álnévvel, de neked kell kérned.
@BOTSÁSKA: érdemes menni, most kétszer annyi embert vesznek fel, mint normálisan. De 30 felett már romlanak az esélyek.
@Alexxa25: köszönöm!

Balazs_ 2016.03.25. 23:25:22

@mortX: ahhoz minimum egy zöldkártya kéne. Meg egyébként se vonz a dolog.
@Mihály 1960: 3 héten belül még visszaveszik, ha nem teljesen újonc. Ha annál többet van távol, nem érdemes visszamenni, úgyis csak kirúgnák.

Rico69 2016.03.26. 10:58:40

@Balazs_:
Két éve felvetették, hogy az USA ban illegálisan tartózkodó külföldiek jelentkezhessenek a seregbe. A Pentagon nagyon akarta, a demokraták mellette voltak, de a republikáusok végül megvétózták.
Jelenleg nen tudom hol tart a projekt.

Lenard16 2016.03.28. 22:02:31

Udv.! Egy kerdessel fordulnek a legiosokhoz/ex legiosokhoz.. Megpedig , hogy ennek a szovegnek van egy kicsi valosagalpja is, vagy jogosan gyanakszom arra , hogy 100% kamu.. :
"-Milyen pénz végett? Az a pénz amit a légiótól kapsz az a tied,nem? (Riporter kerdese)
- Az igaz hogy az enyém de millószor elöfordult hogy úgymond gyüjtést szerveznek mindenféle ürüggyel, a tisztek szedik össze a pénzt mindenféle marhaságokra...és nem 20 Eurót...néha 50,100 vagy akár 150 Euro. Nekem ez a szivatás nem tetszett, számos alkalommal ki is hangoztattam ezt. Ez a tiszteknek szintén nem tetszett, ezért nem tudtam semilyen lényeges irányba késöbb elindulni a légión belül. Semmit sem engedtek. Kérvényeztem hogy mindenféle katonai jármüre had tegyem le a jogosítványt...minden kérvényemet elutasították. Valószinü a nagy szám végett, de nem bánom. Nem szeretem az igazságtalanságot. Szintén nagyon bántott hogy ahol csak tudtak lehúztak. Mármint pénzbelileg. A speciális katonai felszereléseket is meg kellett venni. Szándékosan olyan minöségü katonai cucokat adtak hogy azokban kizárt a túléllés a mínusz húsz fokos hidegben. Volt egy katonai shop ahol méregdrágán be lehetett szerezni mindent ami csak kellett.Egy sima katonai hátizsák 300 Euro.A futáshoz szintén kellett valamilyen egyszerü sportcipö, ezt szintén meg kellett venni 150 Euróért.Valójában a felszerelésem nagy részét megvetették velem, és nem csak egyszer hanem folyamatosan. Ahogy gyarapodtak a kiképzések úgy gyarapodtak a kiadások is. Használhadtadd te a kapott hátizsákot ami kilencven kiló volt felszerelve...amit vettél, az modern volt és könnyü, az meg 55 kiló volt. Na most akkor? Nem veszed meg? Magadat kiméled vele. Hidd el hogy nagyon nem mindeggy az a jópár kiló felesleg amit hordozol. Minden kiképzés után kaptunk egy kis jelet vagy zászlócskát a melkasunkra meg a sapkánkra, természetesen azokat a kis szarokat is mind meg kellett vennünk borsos áron...."

Forras: www.rayblog.sk/Rayblog/Tortenetek/Entries/2010/7/12_A_francia_idegenlegio_es_en.html

Rico69 2016.03.29. 11:37:02

@Lenard16:
Nem belefolyva, csak megjegyezve: a Runner's World év legjobbjainak választott Nike, Addidas, Asics cipői vannak 150 dolcsi körül.Ez a cikk egy ótvar faszság, évek óta hajtja a troller rollert.

Kronenbourg 2016.03.29. 13:07:10

@Rico69: Nem vagyok oda sem a Nike, sem az Adidas futócipőkért. Az Asics-al voltam mindig a legjobban megelégedve, viszont úgy 2 hónapja koptatok egy Kalenji Kiprun-t, amit nagyon jónak tartok. A franciák fejlesztik, ha minden igaz.

Dobri 2016.03.29. 21:17:38

@Lenard16: Persze, hogy van! A légióban vannak tisztek, hátizsákok és pénz is! :)

Egy kis infó! Bármelyik beszámoló, visszaemlékezés mese kategória, amelyikben a tisztek pénzt szednek, hülyére verik a légióst és hasonló társai. Egy században van 4-5db tiszt. A századparancsnok és a helyettese. Na ők kurvára nem ilyen dolgokkal foglalkoznak. :) A másik 2-3db, pedig szakaszparancsnok. Na ők azt csinálják, mint a századparancsnok, csak kicsiben. Ilyen feladatokra vannak a tizedesek és az őrmesterek. ;) Aki nem képes a helyes rendfokozatot használni a szövegében, azt nem kell komolyan venni!

Kronenbourg 2016.04.07. 12:09:48

@Attila94: Hát most már értem, hogy az On The Spot-ban miért mondta azt a váci szakaszvezető, hogy "Hol van még egy olyan munkahely a világon, mint a Légió, ahol szart sem kell csinálni és ennyi pénzt fizetek?" :)

Attila94 2016.04.07. 23:23:33

@Kronenbourg: Ja :) (azért látszik, hogy fáradtak)