Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Idegenlégiós Blog

Egy magyar katona élményei a Francia Idegenlégióban, jelentkezéstől napjainkig. ********************************************************** A Vasihazafi végleg leállt technikai okok miatt, így itt indítottam újra a blogot. A régi oldalon nem tudok üzenni, ezért TŐLETEK KÉRNÉM, HOGY MONDJÁTOK EL MINÉL TÖBB ISMERŐSÖTÖKNEK AZ ÚJ OLDAL CÍMÉT, hogy valahogy a régi olvasóim idetaláljanak! Köszönöm!

Friss topikok

A francia rendvédelem 2. - A boldog békeidők (1940-1968)

2021.11.12. 15:23 Balazs_

Egy nem az Idegenlégióhoz kapcsolódó anyag következik, mégis megosztom.

A francia rendvédelmi erők történetéről kellett írnom egy szakdolgozatot, és mivel hasonló témában nagyon nem jelent meg semmi magyarul, úgy döntöttem, hogy ide is kirakom (a bevezetést és a forrásokat leszámítva), meg kerestem hozzá néhány képet . Akit érdekel, annak jó olvasást, akit nem, az tekintse úgy, mintha itt sem lenne!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az előzményeket itt tudjátok elolvasni: A francia rendvédelem 1.

A teljes államosításhoz és a Nemzeti Rendőrség megszületéséhez viszont egy világháborús vereség kellett. Miután 1940-ben a német villámháború elfoglalta Franciaországot, az országban a németekkel szövetséges Pétain marsall kormánya vette át az uralmat, mely egy erős, központosított állam kiépítését tűzte ki célul. A marsall a háborús vereség fő okának az erélytelen és széthúzó politikai vezetést jelölte meg, melyet az egységes és fegyelmezett németekkel állított szembe. És ennek az egyik leglátványosabb jele az ország több száz egymástól függetlenül működő rendőrsége volt. Ebben a szellemben született meg az 1941. április 23-i törvény, mely az összes önkormányzati rendőrséget államosította. A 10.000 fősnél népesebb városokat a Rendőrség illetékessége alá helyezte, míg az ennél kisebb lélekszámú településeken a Csendőrségnek kellett fenntartania a rendet. Ebből az összevonásból egyedül a párizsi rendőrség maradt ki, ami még 25 évig megmaradt a Nemzeti Rendőrségtől különálló, de szintén állami szervnek. A Rendőrség három nagy igazgatóságra oszlott: a Közrendre, a Bűnügyre és a Hírszerzésre. Az egyenruhákat, a nyilvántartásokat és a szolgálati szabályzatokat egységesítették, az újoncok egységes kiképzésére iskolák sorát hozták létre, és felemelték a fizetéseket. Már a kezdetektől nagyarányú létszámbővítésbe kezdtek, mely végén az állomány létszáma 1943-ra elérte a 120.000 főt (a háború előtti létszámra csak becslések vannak az iratok egy részének megsemmisülése, valamint a fizetési és a tényleges létszám közti különbségek miatt, de körülbelül 50.000 fő lehetett). A toborzást elősegítette, hogy a Rendőrség tagjai mentesültek a németországi munkaszolgálat alól. Végül létrehozták a GMR-t[1], mely a rendőrség első csapatszolgálati célra szervezett egysége volt, de hamarosan az Ellenállás elleni fegyveres harc vált a fő feladatává. A Nemzeti Rendőrségnek szintén együtt kellett működnie a németekkel, mely először a nyilvántartásaiknak a rendelkezésére bocsátását, majd a zsidók és kommunisták begyűjtését és a partizánellenes hadmozdulatokat is jelentette. Több német jelentés is zökkenőmentesnek értékelte a közös munkát. Ez alól gyakorlatilag csak a párizsi rendőrök részvétele az 1944-es németellenes felkelésben számított kivételnek, de ezzel sem vállaltak nagy kockázatot, mert szinte csak akkor kezdődtek meg a harcok, mikor az első amerikai harckocsik már begördültek a városba. Mivel a Normandiában majd Provence-ban partraszálló szövetséges csapatok hónapok alatt végigsöpörtek az országon, a harcok ugyanúgy nem okoztak jelentős veszteséget a rendőrök soraiban, mint 4 évvel korábban a német invázió.

ss.jpg

Megvolt az összhang

A világháború végétől 1958-ig működő Negyedik Köztársaságot az egymást szinte évente váltó gyenge kormányok, a vesztes indokínai háború, ugyanakkor gyors gazdasági fejlődés jellemezte. Az államosított rendőrségen ők sem akartak változtatni, mert azt már az első négy évében bebizonyította, hogy hatékonyabb az elődjénél. Egyedül a GMR-t szervezték át, és nevezték át CRS-nek[2], ami viszont majdnem katasztrofálisnak bizonyult. Pontosabban az átszervezés azon része, hogy azzal próbálták biztosítani a hűségüket az új rendszerhez, hogy a soraikat volt ellenállókkal töltötték fel. Ezek „hűsége” már az 1947-es marseille-i kommunista sztrájknál megmutatkozott, ahol a kivezényelt rendfenntartók egyszerűen átálltak az elvtársaikhoz, és együtt verték szét a bíróságot, majd a városházát. Válaszként több CRS századot feloszlattak, és alaposan megszűrték az egész alakulat állományát. Az új állományhoz új felszerelést is kapott az egység, mely sokkal jobban megfelelt a tömegkezelési/tömegoszlatási feladatainak. Eddig erre a célra csak a puskatus és a gumibot állt rendelkezésre, de ekkor rendszeresítették a villanó- és könnygázgránátokat és a vízágyúként használt tűzoltóautókat. A katonai rohamsisakot lecserélték az arcot is védő rendőrire, majd nem sokkal később felszerelték őket pajzzsal is. A közbiztonság a háború utáni első néhány évben kaotikus volt: túl sok kézben maradt fegyver, és sokan hozzászoktak a feketézésből és az „ellenállás” címszóval művelt fosztogatásból befolyó könnyű pénzhez. A 40-es évek végére azonban sikerült stabilizálni a helyzetet, és az utána következő időszak közbiztonság szempontjából az ország legnyugodtabb 20 éve lett.

Az 50-es években évente 11-15 közötti bűncselekmény jutott 1000 lakosra, mely a jelenlegi 60 körülihez viszonyítva elképesztően alacsonynak mondható. A gazdasági és technológiai fejlődés a hatékony, nagy létszámú rendőrséggel párosítva meggyőzte a lakosságot, hogy a bűnözésnél van sokkal egyszerűbb módszer is az életszínvonalának a javítására. Ez volt az az évtized, amikor a személyautó, a televízió vagy a hűtőszekrény az egyszerű munkások számára is elérhetővé vált. A rendőrségre csak az ekkor kezdődő algériai háború rakott komolyabb terheket. Míg az anyaország a harctéren elbukta Indokínát, és kész volt harc nélkül feladni az egyre költségesebbé váló gyarmatbirodalma nagy részét, Algériával, a „legfranciább” gyarmattal más volt a helyzet. Az ott élő 1 millió francia telepest nem akarták cserben hagyni, így mikor 1954-ben kitört az arabok felkelése, a hadsereget és a rendőrséget is bevetették ellenük. Ez egyre nagyobb szabású és egyre véresebb gerillaháborút és antiterrorista műveleteket eredményezett. Erre a célra a helyi rendőrség megsegítésére a CRS harmadát is átcsoportosították Algériába, majd katonai irányítás alá helyezték, és a legforróbb helyeken katonai egységeket is bevetettek rendőri feladatokra. Ennek köszönhetően több száz rendőr halt hősi halált a Nemzeti Rendőrség és a helyi rendfenntartó erők állományából. A hatékonyság növelése érdekében a kihallgatási technikák közé sokszor bekerült a kínzás, és egyéb jogsértések is történtek, viszont ennek köszönhetően a nagyvárosokban elfogadható szintre mérsékelték a terrorizmust, és a vidék is szilárdan francia kézben maradt. 1958-ban a hadsereg és a rendőrség támogatásával, gyakorlatilag vértelen puccsal de Gaulle tábornok lett az ország elnöke, de ő a keményvonalasoknak csalódást okozva Algéria feladása mellett döntött, ami 1962-ben meg is valósult. Előtte azonban sor került a közelmúlt legvéresebben szétvert tüntetésére Párizsban, ahol az országuk függetlenségéért felvonuló algériaiak közül 100-200 fővel végeztek a rendvédelmi erők (sokak holtteste később csak a Szajnából került elő).

1961.jpg

Végállomás a Szajna

Viszont Algéria feladásának lett egy újdonságnak számító következménye is: megjelent a belföldi terrorizmus. 1961. április 21-én a Hadsereg keményvonalasai, akik nem akarták elfogadni, hogy a kedvező hadműveleti helyzet ellenére a politikai vezetés a harc nélküli kivonulást követeli tőlük, puccsot hajtottak végre Algériában, és a hozzájuk hű csapatokkal átvették az irányítást a nagyvárosok felett. Viszont három nap múlva, mikor látták, hogy a Hadsereg nagy része várakozó álláspontra helyezkedik, és nem csatlakozik hozzájuk, feladták, és visszatértek laktanyáikba. Ebbe több száz katona nem volt hajlandó beletörődni, dezertáltak, és megalapították az OAS-t[3], mely célzott merényletekkel és terrortámadásokkal próbálta akadályozni a francia kivonulást. Tagságát az ex-katonák mellett kb. fele részben algériai francia telepesek alkották, akiknek a kivonulás egyben az otthonuk elvesztését is jelentette. Összesen 1.500 aktív tagja lehetett. Működésük során 3.000 merényletet követtek el főleg az államigazgatás és az ellenük bevetett rendőrség tagjai, valamint prominens baloldaliak és algériai ellenállók ellen. Ezek során 2.200 személyt öltek meg, míg ők 119 halottat vesztettek a harcokban. A működési területük nagyrészt Algéria volt, az anyaországban csak 71 ember esett nekik áldozatul. De Gaulle válaszként egyrészt a rendvédelmi erőket, másrészt a saját pártja féllegális titkosszolgálatát vetette be ellenük, mert tudta, hogy a Hadseregben túl sokan szimpatizálnak volt bajtársaikkal. Felállította a Bureau de Liaison-t (Kapcsolati Iroda), mely az egyik első hivatalos együttműködés volt a rendvédelmi szervek között: feladata az OAS elleni harc koordinálása volt a Rendőrség, a Csendőrség és a titkosszolgálatok bevonásával. 1962 áprilisában és májusában sikerült letartóztatni az OAS vezetésének nagy részét, de a tevékenységének az vetett véget, hogy júniusra szinte az utolsó fehér telepes is elhagyta Algériát, így nem volt miért tovább harcolniuk.

Az egyik utolsó elkeseredett kísérletükre 1962. augusztus 22-én került sor, amikor az állam fejének, de Gaulle-nak a megölésével akartak bosszút állni a kivonulásért. Az elnöki konvoj útvonalát máig nem tisztázott módon megtudták, és egy 12 fős kommandó a Párizs melletti Petit-Clamart-on lesállást készített elő. Az osztagnak három magyar tagja is volt, ex-idegenlégiósok és 56-os menekültek (Varga László, Marton Lajos és Sári Gyula). De Gaulle azonban csodával határos módon túlélte a golyózáport, a merénylőket letartóztatták, a vezetőjüket pedig kivégezték. Ezután még sor került néhány kisebb OAS akcióra, de a tevékenységük 1965-re végleg elhalt. A szervezet tagjai legkésőbb 1968-ig amnesztiával szabadultak.

Az ilyen kirívó esetekkel együtt is az ország bűnügyi helyzete 1968-ig változatlanul nyugodt maradt. Az alvilágban ugyanekkor jelent meg azoknak a szervezett bűnözői csoportoknak a nagy része, mely egy évtizeddel később komolyan átformálja az ország bűnügyi térképét, de ez ekkor még alig éreztette hatását. Viszont ezekre válaszul 1964-ben megalakult a BRI[4], a rendőrség első beavatkozó (SWAT) egysége. 1966-ban több botrány után a politikai vezetés megelégelte a párizsi rendőrség függetlenségét, és beolvasztotta végre a Nemzeti Rendőrségbe, de azon belül még így is megmaradt viszonylag független szervezeti egységnek. Az utolsó csepp a pohárban Mehdi Ben Barka marokkói ellenzéki politikus elrablása (és valószínűleg meggyilkolása, bár a holttest soha nem került elő) volt, akit utoljára akkor láttak életben, mikor a párizsi rendőrség két tagja őrizetbe vette. Szintén 1966-tól kezdtek nőket felvenni az állományba. Először csak a gyermekvédelmi osztályon kaphattak helyet, de 1972-től nyomozók, 1978-tól utcai járőrök is lehettek. 1968-ban diáklázadások majd egy azt támogató sztrájkhullám söpört végig az országon, melynek leverésében a CRS és a Csendőrség mobil alakulatai játszották a főszerepet. Ekkorra már finomodtak a módszerek az évtized elejéhez képest, így viszonylag kevés halálos áldozat volt (egy rendőr és négy tüntető). A CRS eszköztára tovább bővült a testpáncéllal, és az eddig vízágyúként használt tűzoltóautóikat is páncélozott vízágyúkra cserélték (a mostani arzenáljuk a 90-es években rendszeresített gumilövedékes fegyverekkel és a 2000-es években érkező taserrel vált teljessé).

ss2.jpg

A szélsőbalnak mindenről ugyanaz jutott eszébe…
Miért pont a rohamrendőröket ne nácizták volna le
?

 

A következő rész itt olvasható: Az erőszak elszabadul (1968-2021)

 

[1] Groupes mobiles de réserve

[2] Compagnies Républicaines de Sécurité

[3] Organisation Armée Secrète (Titkos Hadsereg Szervezete)

[4] Brigade de recherche et d'intervention

 

Ugrás a blog legelejére: Klikk ide

A bejegyzés trackback címe:

https://francia-idegenlegio.blog.hu/api/trackback/id/tr3016753712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bandibacsi34 2021.11.15. 16:11:55

Kiváló! Jo lenne hasonlo a magyar rendőrségrol es csendőrsegrolis a panduroktol a TEK-ig!

Dobri 2021.11.18. 16:22:01

2011. nov. 12.én egy Strasbourg közeli kisvárosban megismerkedtem Marton Lajossal és kapta tőle egy dedikált könyvet az életéről.
Ha el akarod olvasni, tudod merre találsz. ;)

Balazs_ 2021.11.18. 18:32:59

@Dobri: Köszönöm a felajánlást! Szerintem élek majd vele :)
süti beállítások módosítása