Egy nem az Idegenlégióhoz kapcsolódó anyag következik, mégis megosztom.
A francia rendvédelmi erők történetéről kellett írnom egy szakdolgozatot, és mivel hasonló témában nagyon nem jelent meg semmi magyarul, úgy döntöttem, hogy ide is kirakom (a bevezetést és a forrásokat leszámítva), meg kerestem hozzá néhány képet. Akit érdekel, annak jó olvasást, akit nem, az tekintse úgy, mintha itt sem lenne!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az előzményeket itt tudjátok elolvasni: A francia rendvédelem 8.
A BAC-ot jelenlegi formájában 1994-ben hozták létre, pillanatnyilag 5.200 főt számlál. A legtöbbször civil ruhában és jelzés nélküli gépjárműveken járőröző egység célja, hogy a bűnt az elkövetés pillanatában szüntesse meg. Működési területük szinte kizárólag az „érzékeny városnegyedekre” (ZUS) korlátozódik, nappal és éjszaka egyaránt. Miután az egyenruhás járőrök száma egyre inkább lecsökkent ezeken a helyeken, a Rendőrség általuk próbálta visszaszerezni az ellenőrzést. Elsődleges feladatuk az elkövetők elfogása a bűncselekmény elkövetése közben vagy rögtön utána forró nyomon, és ezáltal a bűnözés visszaszorítása a közterületeken. Ezalatt elsősorban a lopás, rablás, betörés, testi sértés, kábítószer-kereskedelem és a rongálás értendő. A hagyományos rendőri erők kivonásával egyre inkább rájuk hárul a potenciális elkövetők megfigyelése és a begyűjtött információk rendszerezése is. Ezen kívül gyűlések és demonstrációk során is igénybe veszik őket, hogy a tömegben elvegyülve azonosítsák és adott esetben kiemeljék a rendbontókat. 2015-ben a Bataclan elleni terrortámadásnál viszont egy új oldalát is megmutatta az egység, amikor ők értek ki először a mészárláshoz, és gyengébb fegyverzetük ellenére is azonnal beavatkoztak. Ezzel elérték, hogy abbamaradt a túszok kivégzése, és az este folyamán már nem is keletkezett több civil áldozat. Ennek hatására a rendvédelmi erők beavatkozási rendszerének megalkotásakor közbenső szintű beavatkozó erőnek nyilvánították őket. Innentől fogva a szektorukban elkövetett terrortámadáshoz 20 percen belül ki kell érniük, és meg kell kísérelniük annak megszakítását. Az egység fel van szerelve tömegkezeléshez és terrortámadások elhárításához rendszeresített fegyverzettel és felszereléssel is, de a mindennapi munkájuk során csak könnyű felszerelést viselnek, mely rejtve is hordható. Ezt a képzettség magas szintjével próbálják ellensúlyozni. Ennek köszönhetően az egység tagjaitól minimum két év rendőri múltat követelnek meg, utána az önkénteseknek egy szigorú felvételi eljárást kell teljesíteniük, és ezt követi a speciális kiképzés. A működésük során nagy hangsúlyt fektetnek az egységek mobilitására és autonóm működésére.
Ők még tartják a frontot a külvárosokban
Működési elveik miatt nem meglepő, hogy a gettókban ők lettek a leggyűlöltebb rendőri egység. Az elkövetők határozott, agresszív fellépésre a készenléti csapaterőtől (CRS, Mobil Csendőrök) illetve tőlük számíthatnak, de mivel a készenlétisek az ország más részeiről idevezényelve, átmeneti jelleggel, ugyanakkor személytelenebbül, nagy alakzatokban intézkednek, a helyiek gyűlölete főleg az állandóan jelen lévő BAC-ra zúdul. És ebben számos jogvédő, szociológus és közszereplő követi őket. A legnagyobb visszhangot kiváltó közéleti támadás 2011-ben érte őket Didier Fassin szociológustól a „Rendvédelmi erők: a külvárosi rendőrség antropológiája” című könyve által. A rendőri vezetés elkövette azt a hibát, hogy engedélyt adott a köztudottan baloldali, magát a társadalmi igazság élharcosának tekintő társadalomtudósnak, hogy kövesse egy Párizs melletti BAC egység munkáját. Ettől a lehetőségtől végül 15 hónappal később eltiltották, de nem sokkal utána megjelent a könyve, mely tömény, elfogult kritika volt a BAC ellen. Fassinból egy csapásra sztár lett a média egy részénél, mely az ő szerepeltetésével Sarkozy elnök népszerűségét is alá akarta ásni, aki a beavatkozó típusú rendőri tevékenység nagy híve volt. Fassin szerint a BAC ellenséges területként kezelte a gettókat, tagjai magukat meg egyfajta keresztes lovagoknak tartották, akik visszafoglalták azt az állam számára. Mindezt azzal indokolta, hogy az állomány döntő többsége fehérekből állt, 80%-uk vidéki falvakból és kisvárosokból származott, és nagy volt köztük a „szélsőjobboldaliak” aránya. Ők általában a nagyvárosokra fiatal koruktól kezdve ellenségesen tekintettek, és kényelmetlenül érezték ott magukat. Ezt azzal is kihangsúlyozták, hogy az egységek jelvényein mindig a toronyházak jelentek meg célpontként, mely felé fegyvercsövek néztek, vagy az egység szimbólumaként választott ragadozó állat készült rájuk vetni magát. Azt nem fejtette ki az író, hogy a többi fegyveres erőnél is hasonló a vidékiek aránya (körükben sokkal nagyobb a megbecsülése az ilyen jellegű karriernek), és annak se járt utána, hogy a „szélsőjobboldali” nézeteik nem a munkájuk során szerzett tapasztalatok miatt alakultak-e ki. Szerinte a rasszizmus is átjárja az egész szervezetet, és ez mozgatja az intézkedéseket is, így bőrszín alapján kerül sor az igazoltatások és ruházat átvizsgálások nagy részére. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a szerző mindenre képes ráhúzni a rasszizmus fogalmát, még a néhány rendőr pólóját díszítő 732-es számra is (a francia hadtörténelem egyik legnagyobb győzelmének évszáma). Azt is a rendőrök szemére veti, hogy a statisztika javítása érdekében tömegesen állítják elő a drogfogyasztókat és az illegális bevándorlókat, amit ő jelentéktelen bűncselekménynek tart. Ehhez kapcsolódik, hogy szerinte többször provokálják a helyieket, hogy utána tudják őket büntetni ellenszegülésért, illetve olyan „enyhe” dolgokat is „túlreagálnak”, és intézkedésbe kezdenek miatta, mint az autójuk megdobálása kövekkel (ezt Fassin véleménye ellenére valószínűleg egy európai rendőrség sem tűrné el). Azt is leírta, hogy a BAC intézkedése sokszor agresszív és provokatív, ami csak tovább növeli a feszültséget a negyedben. A rendőrök szerint viszont erre azért van szükség, mert így kimutatják a helyieknek, hogy nem félnek tőlük… ha ennek az ellenkezőjét éreznék rajtuk, még többször támadnák meg őket.
Az egyik Párizs melletti egység jelvénye. Célkeresztben a gettó.
Más politikusok, jogvédők és kutatók szerint megnehezíti az egység munkáját, hogy nagyrészt csak a saját megfigyeléseire támaszkodhat a bűntények észlelésénél, mert a bizalmatlan lakosság csak azokat jelenti be, ahol ő az áldozat, és az elkövetők módszerei is felgyorsultak, hogy megnehezítsék a rendfenntartók dolgát. Többször elhangzik, hogy az alakulatnak védjegyévé vált a brutalitás, a szóbeli megalázás, és intézkedései sokszor a törvényesség határán mozognak. A legszélsőségesebb vélemények szerint a BAC funkciója egyenesen a kirekesztett rétegek állami terrorja. Már a megléte is ellentmond az egyenlőség elvének, mert az egyedi módszereiket csak a problémás negyedekben alkalmazzák, mivel csak az az egységek működési területe. Egy politikus pedig odáig ment, hogy szerinte nem is szolgálják a társadalmat, csak az államot. A filmipar sem kíméli őket. Az olyan rendőrellenes, de rengeteg díjat besöprő filmekben, mint a Gyűlölet (1995) és a Nyomorultak (2019) a BAC-ra lett kiosztva a negatív karakterek szerepe.
A progresszív-toleráns játékfilmekben „véletlenül” mindig nekik jut a brutális állat szerepe
Mindezek ellenére az egység megszüntetése még egyik kormány alatt sem merült fel. Érinthetetlennek számítanak a produkált eredményeik miatt. A politikai elit is tudja, hogy kiesésükkel az „érzékeny városnegyedek” feletti kontroll egyik utolsó eszközét, a „lándzsa hegyét” veszítené el.
Összegzés
A francia Rendőrség Európa legjobban felszerelt rendőrségei közé tartozik, és a rendvédelmi erők lakosságarányos összlétszáma is jónak mondható. Ennek ellenére, és sokszor a rendfenntartók kemény munkájának ellenére is az ország rossz, és most is folyamatosan romló bűnözési statisztikákkal rendelkezik, már hat éve a legmagasabb fokú terrorfenyegetettségben él, és folyamatosan nő azon városrészek száma, melyet a Rendőrség és az Állam félig-meddig már feladott. Mindez azonban nem csak a rendvédelmi erők hibája. Az igazságszolgáltatás, a politikai vezetés és a lakosságnak a rendőrökkel sokszor nyíltan ellenséges része is felelős érte.
Dolgozatomban azt mutattam be, hogy milyen út vezetett ehhez a helyzethez a Nemzeti Rendőrség megalapításától kezdve, utána pedig kitértem néhány olyan gyújtópontra, mely itthon is tanulságul szolgálhat. A városi rendőrségek újraalapítása, azok betagolása a rendvédelem rendszerébe és az ezt megelőző rivalizálás és pozícióharcok példaként szolgálhatnak itthon az önkormányzati rendészetekhez és mezőőrségekhez való hozzáálláshoz és ezek estlegesen magasabb szintre való fejlesztésének kérdéséhez. A Csendőrséghez való viszony, az egységesítési kísérletek és a két szerv ellenállása megmutatja, hogy milyen következményekkel jár, ha két teljesen különálló rendvédelmi szervet hoznak létre szinte ugyanarra a feladatra. A hadsereg bevonása a rendfenntartásba és ennek pozitív és negatív következményei mind a rendvédelemre, mind a katonákra nézve tanulságul szolgálhatnak a hazánkban zajló ugyanilyen folyamatra a Budapest utcáin és a déli határkerítésnél megjelenő katonáinkkal kapcsolatban. A terrorelhárító egységek szervezeten belüli sorozatos duplikációja megmutatja, hogy miért lett volna előnyösebb egy egységes rendszer, és utólag milyen nehéz már ezen változtatni. A „dühös rendőrök” mozgalmán látszik, hová vezet az állomány problémáinak folyamatos szőnyeg alá söprése, ugyanakkor látni lehetett, hogy milyen módszerek hatékonyak a politikai vezetés tárgyalóasztalhoz kényszerítésére. Végül a BAC története mintát jelenthet egy hasonló elven működő, a bűn elkövetésének helyszínén fellépő egység felállítására az ország legnagyobb bűnügyi fertőzöttségnek kitett részein, viszont megmutatja azt is, milyen kritikákra és ellenséges érzelmekre számíthatnak a legkeményebben fellépő és leghatékonyabb rendőri egységek a társadalom egy részétől.
Jobb ezen kérdéseket egy külföldi rendőrség példáján megválaszolni, mint elkövetni ugyanezeket a hibákat, és csak abból tanulni.
VÉGE
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
