Egy nem az Idegenlégióhoz kapcsolódó anyag következik, mégis megosztom.
A francia rendvédelmi erők történetéről kellett írnom egy szakdolgozatot, és mivel hasonló témában nagyon nem jelent meg semmi magyarul, úgy döntöttem, hogy ide is kirakom (a bevezetést és a forrásokat leszámítva), meg kerestem hozzá néhány képet. Akit érdekel, annak jó olvasást, akit nem, az tekintse úgy, mintha itt sem lenne!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az előzményeket itt tudjátok elolvasni: A francia rendvédelem 7.
2016. október 8-a délutánján négy rendőr teljesített őrszolgálatot Viry-Chatillon gettójának egyik főterén. Az ellenük intézet támadás alapjaiban rengette meg a Nemzeti Rendőrséget, és több évtizede követelt változásokat kényszerített ki. A kisváros tipikusnak számított a Párizstól délre elterülő agglomerációban. Lakótelepeit az 1960-as években építették a fővárosba tömegesen érkező szegényebb munkásoknak, majd 20 éven belül a lakosság elkezdett kicserélődni afrikai bevándorlókra. Az elgettósodás együtt járt a bűnözés növekedésével. Erre az ország összes nagyvárosa körül akadt példa (legtöbbször szintén az egykor munkások által lakott külvárosi részeken), és az 1979-es lyoni zavargásoknál[1] nyilvánvalóvá vált, hogy ebből a rendőrségnek még lesznek problémái. Viszont ezek a zavargások, mikor a lakosság többé-kevésbé szervezett csoportjai szándékosan keresték a konfrontációt a rendvédelmi erőkkel, csak a 90-es évekre váltak rendszeressé. Ekkor még kellett hozzá valamilyen ürügy, legtöbbször egy helyi fiatal halála rendőri intézkedés vagy üldözés közben. Ehhez hozzájárult, hogy a rendőri jelenlét és a járőrtevékenység ekkor csökkent minimálisra ezeken a helyeken. Politikai nyomás is érkezett, hogy elkerüljék a „túlkapásokat” és hogy a helyiek ne tekintsék „provokációnak” a jelenlétüket, illetve a rendőri vezetés is örült, hogy nem kellett kockáztatniuk az állomány testi épségét az egyre veszélyesebb körzetekben. A helyükre a CRS és a Mobil Csendőrség jobban képzett egységei érkeztek kampányszerűen, rövid időintervallumokra, amikor a rendőri vezetés már túl magasnak ítélte a bűnözés mértékét, vagy mikor egy utcai zavargást kellett leverni. A rendvédelmi egységeket egyre inkább megszállónak tekintették a helyiek, melyek megérkeznek, visszafoglalják a területet az állam számára, majd kivonulnak. A 2000-es évek közepére a lázadások szintet léptek, mert már nem korlátozódtak az adott negyedre, hanem a környékre, vagy extrém esetben az ország többi gettójára is képesek voltak átterjedni. A rendbontók már keresték az összecsapást a rendőrséggel: csak azért gyújtottak fel autókat és középületeket, hogy csapdát állíthassanak a kiérkező rendőri egységeknek. A csapaterő pedig ugyanúgy bement, és felvette a harcot. Már rendelkezésükre álltak a gumilövedékes fegyverek, a taser és hang-fény gránátok is, de az ellenség kezében pedig megjelentek a kamerás mobiltelefonok, melyek csak azokat a jeleneteket rögzítették, mellyel áldozatnak tüntethették fel magukat. És amire mindig vevők voltak egyes „jogvédő szervezetek” és sajtótermékek.
Marseille északi kerületei már ellenséges területnek számítanak
Ilyen körülmények között küldtek ki négy rendőrt két gépkocsiban a város egyik terén felállított térfigyelő kamerákat őrizni. Néhány hónappal korábban a helyiek teherautóval kidöntötték az egész oszlopot, mert zavarta őket a drogkereskedelemben, és a hatóság nem akarta, hogy ez megismétlődjön. Most viszont egy kb. 20 fős, kövekkel, vasrudakkal és Molotov-koktélokkal felfegyverkezett csoport rohanta meg a rendőröket, és felgyújtották az autóikat. Az egyik égő gépjárműből gyorsan ki tudtak mászni a bent lévők könnyebb sérülések árán, de a másik ajtajait eltorlaszolták kukákkal, és a személyzet bent rekedt. Végül az érkező rendőri erősítés zavarta szét a támadókat, és húzta ki társaikat az autóból, de addigra már mindketten életveszélyes égési sérüléseket szenvedtek.
A belügyminiszter néhány hónappal az eset előtt jelentette ki, hogy az országban nincsenek no-go zónák. Végül is Viry-Chatillon-ba is be tudott menni a rendőr, csak aztán elégették.
A rendőrök között privát üzenetekben és a közösségi média rejtett csoportjaiban körbejártak a fényképek a lángoló szolgálati autókról és bajtársaik szétégett arcáról. Olyan alulról szerveződő rendőri kezdeményezés indult meg, melyre még nem volt példa az országban. Függetlenül a vezetőktől és a szakszervezetektől. Este majdnem ezer rendőr gyűlt össze a párizsi kórház előtt símaszkban, rendőrségi karszalaggal, szolgálati fegyverükkel az oldalukon, hogy támogatásukról biztosítsák az ott ápolt megégett kollégáikat, majd végigvonultak a fővároson. A vezetés szokás szerint tiltással és retorziók kilátásba helyezésével próbálta elfojtani a mozgalmat, de ez már nem működött. Az Essonne megyei rendőrfőkapitánynak (itt található Viry-Chatillon), amikor összehívta az állományt, hogy megtiltsa a további demonstrációkat, az alárendeltjei hátat fordítottak, és faképnél hagyták. Aznap este már több ezer „dühös rendőr” (ahogy magukat nevezték) vonult fel Párizsban, sokan a távolabbi megyékből autóztak fel. Rá egy napra a tiltakozások átterjedtek egy tucatnyi vidéki nagyváros rendőrségére, és több helyen a tűzoltók is csatlakoztak. A közvéleménykutatások szerint a lakosság nagy része is egyetértett velük. A belügyminiszter először elrendelte minisztériumának megerősített védelmét, majd nem sokkal utána jogosnak ismerte el a tüntetők követeléseinek egy részét, és tárgyalóasztalhoz ült velük. A rendőrök változtatni akartak a rossz munkakörülményeiken, az elavult felszerelésen, a bíróságok enyhe ítéletein és az észszerűtlenül szigorú fegyverhasználati szabályokon. A politikai vezetés rögtön a tárgyalás legelején 250 millió eurós gyorssegélyt folyósított a felszerelések modernizálására. Megígérték továbbá, hogy a büntető törvénykönyvben kétszeresére emelik a hivatalos személy elleni erőszak és becsületsértés büntetési tételét, melyet néhány hónapon belül szintén megvalósítottak. Az igazságügy miniszter és a bírói kamara kikérte magának, hogy az ítéletei enyhék lennének, de megígérték, hogy megkönnyítik az információáramlást az ítéleteikről a rendvédelmi erők felé.
Dühös rendőrök vonulnak végig Párizs belvárosán
A leglátványosabb eredmény pedig a fegyverhasználati szabályok enyhítése lett, melyet 2017. februárjában foglaltak törvénybe. Eddig a büntető törvénykönyv ugyanannyi jogot biztosított egy rendőrnek a fegyverhasználatra, mint egy átlag civilnek. Tehát csak akkor kerülhetett rá sor, ha az arányos volt, azonnali, és enyhébb kényszerítő eszközzel elháríthatatlan lett volna a veszély. Ez olyan anomáliákat jelentett a gyakorlatban, hogy a rendőrtől menekülő ámokfutóra nem lehetett rálőni, a tűzharc során hátat fordító bűnözőre (hacsak abban az irányban nem kísérelt meg valakit megölni) szintén nem lehetett rálőni, és a rendőrt elgázolni szándékozó gépjárműre is csak addig lehetett lőni, amíg az a rendőr felé tartott. Ha megállította egy akadály, és elkezdett tolatni, onnantól már tilos volt a tüzelés. Ezek az életidegen szabályok változtak meg. Megmaradt a fegyverhasználati jog a saját vagy mások életének védelmére, és ez kibővült az őrzött objektum védelmével, a fegyverként használt, és még működőképes gépjármű megállításával, a szökésben lévő őrizetbe vett személy elleni fegyverhasználattal, ha annál további életellenes bűncselekmény elkövetése volt valószínűsíthető, valamint emberölés vagy kísérletének elkövetése esetén, ha lehetséges volt a támadó bűnismétlése rövid időn belül (ez lefedte az ámokfutásokat is). A kormányzó Szocialista Párt ezeket a követeléseket mindeddig demagógiának tartotta, és „emberölési engedélynek” minősítette, de ilyen szorult helyzetben gyorsan feladták az elveiket.
A „dühös rendőrök” nem tudták alapjaiban megváltoztatni a rendszert és az összes követelésüket kiharcolni. De még így is többet értek el néhány nap alatt az alulról szerveződő megmozdulásaikkal, mint a szakszervezetek vagy a saját vezetőik több év politikai játszmáival. A mozgalom ma sem halt el teljesen, néha még utcára vonulnak. Legutóbb akkor került rá sor, amikor a belügyminiszter az amerikai George Floyd-incidens után azt nyilatkozta, hogy a francia rendőrségen belül is jelen van a rasszizmus, és felül fogja vizsgáltatni a bilincselési technikákat. A tiltakozás hatására viszont bocsánatot kért a nyilatkozatért, és a technikák sem változtak.
A következő rész itt olvasható: BAC: a leggyűlöltebb rendőri egység
[1] Vaulx-en-Velin-ban, Lyon egyik szegény külvárosában a helyiek rátámadtak a járőrökre egy autótolvaj letartóztatása után. Az francia anyaországban ezt tartják az első „külvárosi zavargásnak”.
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
