Egy nem az Idegenlégióhoz kapcsolódó anyag következik, mégis megosztom.
A francia rendvédelmi erők történetéről kellett írnom egy szakdolgozatot, és mivel hasonló témában nagyon nem jelent meg semmi magyarul, úgy döntöttem, hogy ide is kirakom (a bevezetést és a forrásokat leszámítva), meg kerestem hozzá néhány képet. Akit érdekel, annak jó olvasást, akit nem, az tekintse úgy, mintha itt sem lenne!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az előzményeket itt tudjátok elolvasni: A francia rendvédelem 4.
Ami miatt rendőri dualizmusról beszélnek a francia rendvédelmi erőkkel kapcsolatban, annak viszont nem a viszonylag kis létszámú és széttöredezett városi rendőrök az okai, hanem egy olyan szervezet, ami erejét és létszámát tekintve tényleg összemérhető a Nemzeti Rendőrséggel: a Csendőrség. Ez a katonai szervezettségű, 100 ezer katonából álló rendvédelmi alakulat tekinthető az ország első állami irányítású rendészeti szervének, elődje már a 12. században létrejött. Háborúban a királyi haderő részét képezték, békében viszont a vidéki közrendért feleltek; ezen alapelv mind a mai napig jellemző rájuk. Rendőri dualizmusról a párizsi rendőrség államosítása óta beszélhetünk az országban, ekkor vált a két szervezet az állami rendvédelem két egymástól független, de hasonló szervezeti egységekkel és feladatkörrel rendelkező szervezetévé. Az egyesítésük soha nem merült még fel ekkor, mert egy rendőri vezető kezébe se akartak ekkora hatalmat adni. Az 1800-as évektől több európai állam is a francia minta alapján kezdte el szervezni a saját csendőrségét, melyet a 20. században még több afrikai ország is lemásolt. Magyarország is ennek köszönhette az 1945-ig működő csendőrségét, a magyar nyelv pedig a zsandár szavunkat.
A testőrség (Garde Republicaine) még őrzi a hagyományokat
A valódi dualizmus kora 1941-ben a Nemzeti Rendőrség megalapításával érkezett el, ekkor definiálták tisztán az illetékességi köröket is: a rendőrök a 10.000 lakosnál népesebb, a csendőrök a 10.000 lakosnál kisebb települések rendjéért feleltek. Ez alól csak a két szerv nyomozó hatóságai, állandó csapatereje és később az antiterrorista egységei voltak kivételek; ők mindenhol bevethetők voltak. A Rendőrség a Belügyminisztérium, míg a Csendőrség a Hadügy alá volt rendelve, és mindkettőnél megvoltak azok a speciális feladatokra létrehozott osztályok, melyek szinte egymás tükörképeiként működtek. Ez így nemcsak pénzpazarlásnak tűnt, de sokszor még rivalizáltak is egymással. A legjobb összhang a két szervezet állandó csapatereje között volt: a CRS és a Gendarmerie Mobile (mobil csendőrség) szinte egyidőben alakultak, és sokszor egyszerre is vetették be őket, így rákényszerültek az együttműködésre már a kezdetektől. A GM az anyaországi szolgálaton kívül a francia tengerentúli megyékben is bevethető, a CRS mentesül ezen kötelezettség alól. Személyvédelem területén viszont állandó a vetélkedés a két szervezet között. Mivel az aktuális köztársasági elnök személyes döntésén múlik, hogy kiket vesz igénybe saját és a fontosabb állami tisztségviselők védelmére, folyamatos a politikai pozícióharc a rendőrségi SDLP[1] és a csendőrségi Garde Républicaine (Köztársasági Őrség) között a minél fontosabb helyekért. Emellett a GR díszőri feladatokat is ellát, az SDLP-nek nincs ilyen kötelezettsége. A hírszerzésért a Csendőrségen az SDAO[2], a rendőrségen a DCRG[3] felel. Kettejük vetélkedése csak azért nem szembetűnő, mert az országban jelenlévő hírszerző szervek között (mellettük még van polgári hírszerzés és elhárítás, katonai hírszerzés és elhárítás, párizsi rendőri elhárítás és pénzügyőri hírszerzés[4]) általános a pozícióharc, és a hatáskörök és illetékességek átfedése, így ezen a palettán a rendőr-csendőr vetélkedés csak egy csepp a tengerben. A két terrorelhárító alakulat, a csendőrségi GIGN és a rendőrségi RAID feszült viszonya viszont annál szembetűnőbb, többször bírálták már egymás műveleteit nyíltan is.
A Nemzeti Rendőrség megalakulásakor a rendőri erők ezen kettőssége még jól visszatükrözte a francia társadalom városi-vidéki kettősségét is, de az 1945-1975 közötti robbanásszerű ipari fejlődéssel ez rögtön el is kezdett felborulni. Nemcsak a falusi francia lakosság kezdett a nagyvárosokba és a körülöttük lévő agglomerációba vándorolni, hanem a bűnügyi szempontból problémásabb észak-afrikai bevándorlók is ide telepedtek le. Ez a területileg kötött (megyénként kötelezően elő volt írva nekik a minimális létszám, ami alá nem mehettek) Csendőrséget kettős probléma elé állította: az elővárosokban az állományuk túlterheltté vált, míg a kiürülő vidéki területek olyannyira nyugodttá váltak, hogy az ott állomásozók eltunyultak, a kompetenciájuk csökkent. A csendőrök erre a beavatkozó egységek számának növelésével válaszoltak, melynek hatására ugyan növekedtek a külső szemlélő számára látványos elfogásaik, de az agglomerációban az utcai jelenlétük minimálisra csökkent.
Mobil Csendőrség harcban a szélsőballal
A politikai vezetés is érzékelte ezeket a problémákat, és azt, hogy a rendvédelmi dualizmus miatt sokszor a költségek is duplázódnak, de az ennek orvoslására 1973-ban felállított Tricot-bizottság minden oldalról ellenállásba ütközött, és totális kudarcot vallott. A következő nekifutásra 1981-ig kellett várni, amikor a baloldal a hatalomra jutása után felállította a bizottságot „a rendőrség megreformálásának tanulmányozására”. Ez már főleg csak a két szerv közti területi újraelosztásra koncentrált, de ők is komoly ellenállásba ütköztek (jellemző, hogy a tervük csak 21 év múlva realizálódott egy minimális módosításban). A Csendőrség attól félt, hogy ők kerülnek ki rosszabbul az újraelosztásból a hagyományosan jobb politikai lobbierővel rendelkező rendőrökkel szemben, míg utóbbiak a nyugodtabb, vidékies körzeteik elvesztésétől tartottak, ahova sok nyugdíj előtt álló rendőr kérte át magát. És bejött a képbe a lakosság és a polgármesterek is, akik szintén ragaszkodtak a csendőreikhez. Az országban mindig is jóval népszerűbb volt a hadsereg a rendőrségnél, és hasonló érzelmekkel viszonyultak a katonailag szervezett Csendőrséghez is. A tervezet keresztülviteléhez végül egy energikus belügyminiszter, Sarkozy kellett, így 2002-ben 222 település került át a Rendőrség és 121 a Csendőrség illetékességi körébe a másiktól (viszonyításképpen az országban 37 ezer település található). Jelenleg is ez a területi felosztás él a két szerv között, melynek következtében a Csendőrség az ország területének 96%-a és lakosságának az 51%-a felett illetékes.
A következő nagy lépés az egységesebb rendszer felé a Csendőrség belügyminiszteri irányítás alá helyezése volt. Ehhez a két legnagyobb hajtóerő Sarkozy és az Európai Unió lett. Előbbinek már belügyminiszterként nagy álma volt ennek megvalósítása, csak akkor még elég hatalma nem volt hozzá. Ez megváltozott, amikor 2007-ben elnökké választották. A korábban a tervnek ellenálló hadügyminisztert meg egyszerűen megtette belügyminiszterré, aki ettől rögtön támogatni kezdte a projektet. Az Európai Bizottság pedig ekkorra már kiadta a rendeletét, hogy tagországaiban kerülni kell a katonai alapú szervezetek rendőri alkalmazását. Ennek esett áldozatul a belga és az osztrák csendőrség, míg az olasz Carabinieri kikerült a hadsereg állományából, a spanyol Guardia Civilt meg főleg belügyi irányítás alá helyezték. A kis létszámú holland csendőrség kivételével a franciák egyedül találták magukat, és maga a csendőrség intézményének megléte is csak a latin országokra korlátozódott. A Csendőrség dolgát az is nehezítette, hogy behatároltak voltak az eszközei a közvélemény és a politikai vezetés befolyásolására. Míg a rendőri szakszervezetek aktívak voltak, és a hangjukat is állandóan hallatták, a csendőrök katonai státuszuk miatt a véleménynyilvánításban is korlátozva voltak, szakszervezetbe tömörülniük pedig tilos volt. Csak a veteránszervezeteik tudtak kismértékű nyomást gyakorolni. Viszont maga a Hadsereg sem állt ki mellettük, sőt inkább megkönnyebbült, hogy megszabadulnak tőlük. Már rég nem tekintették őket kellően ütőképes harcoló alakulatnak, az utóbbi időben sokasodtak az egymás közti konfliktusaik, és fölösleges pénzkidobásnak tekintették, hogy a katonai költségvetésből finanszírozzák őket. A fiatalon csapattisztként szolgáló tábornokok sosem voltak túl lelkesek, amikor egy harckocsi vagy harci helikopter helyett közúti sebességmérő műszerekre kellett költeniük a pénzt. A végeredmény az lett, hogy 2009-ben a Csendőrséget is áthelyezték a Belügyminisztérium irányítása alá, de a katonai státuszuk megmaradt. A Hadügy kezében csak az állomány négy hónapos katonai alapkiképzése és a külföldi háborús övezetben végrehajtott missziók (OPEX) alatti irányításuk maradt. Előtte Sarkozy a Csendőrség állományának kijelentette, hogy a lépés nem fogja a Rendőrségbe való beolvasztásukat jelenteni, és állta is a szavát: a minisztériumon belül a Rendőrségével egyenértékű igazgatóságot hoztak létre számukra. Végül is önmagában az áthelyezés nem hozott magával nagy változásokat, se számottevő pozitív, se negatív hatásai sem lettek egyik félre nézve sem.
Ezt a két szerv együttműködésre bírásával próbálta elérni a Belügy, de eddig ez se vezetett komoly eredményekre. Már 2009-ben megszületett az elővárosi rendőrség koncepciója, ahol a nagyvárosok agglomerációjában össze akarták vonni a helyi rendőr- és a csendőrőrsöket. Ezen körzetek azért problémásak, mert gyakorlatilag egybeépült városi területekről van szó, de közigazgatásilag ez sok kisebb településre oszlik, melynek egy része a 10 ezres határ alá esik (és így ott a Csendőrség lenne illetékes). Ennek megfelelően felállítottak néhány nagyváros (Párizs, Marseille, Lyon, Bordeaux, Lille) környezetében közös őrsöket, de utána itt meg is rekedt a folyamat mindkét fél ellenkezése miatt, más nagyvárosoknál pedig meg sem próbálták. A két szervezet járműkarbantartó és szerelő létesítményeinek összevonását is kezdeményezték, de ez a Csendőrség ellenállásával találkozott, mert nekik háromszor akkora kapacitásuk volt országosan, és nem akarták elveszíteni. Végül csak annyi eredménye lett a dolognak, hogy néhány meghatározott műhely mindkét szervet kiszolgálja. 2010-ben megindult az információs, kommunikációs és informatikai rendszer egyesítése. Ennek sebességére jellemző, hogy a befejezés dátumának 2025-öt határozták meg, de azóta már ezt is kitolták bizonytalan idővel. Jelenleg is folyamatban van. A fegyverzet, a lőszertárolás és az ezt karbantartó személyzet megosztásának és egységesítésének a terve szintén meghiúsult már az előkészítési fázisban. A Csendőrség azzal védekezett, hogy nekik szükségük van nehezebb fegyverzetre is a katonai jellegük miatt, és ezen a téren az egyesülés a lefegyverzésüket jelentené. Szintén kudarcnak számít az azonos feladatokat ellátó Légi Csendőrség és a Rendőrség alá tartozó Határőrség együttműködésének teljesen hiánya, akik mind a mai napig egymástól függetlenül tevékenykednek az ország repülőterein. Egy 2014-es belügyminisztériumi jelentés pedig kimondta, hogy a két nagy rendvédelmi szerv bűnügyi nyomozói között nemcsak, hogy kevés az együttműködés és a nyomozati eredmények megosztása, hanem többször nyílt rivalizálás is előfordul.
A katonai jellegüknek köszönhetik, hogy még létezik a szervezet
Vannak azért olyan területek is, ahol legalább részben képes volt kooperálni a két szervezet. Több közös képzés indul napjainkban is, melyre mindkét féltől érkeznek résztvevők, bár az alapképzés egységesítése fel sem merült. A személyi állomány átjárását is lényegesen megkönnyítették a két szervezet között, bár ilyen munkahelyváltásokra csak 20-30 fős nagyságrendben kerül sor évente. A külföldi nagykövetségek védelmét sikerült felosztani egymás között, jelenleg együtt határozza meg a két szerv, hogy hova kit küldenek. Végül pedig felállították az UCOFI-t[5] az antiterrorista egységek közti koordinációra, melynek sok hatása nem lett, de abban legalább meg tudtak egyezni, hogy a RAID és a GIGN új megyei műveleti egységeinek felállításánál felosztják egymás között az országot, és nem települnek mindketten ugyanabba a régióba. Mindezek ellenére az Állami Számvevőszék 2013-as vizsgálata azt állapította meg, hogy az addigi egységesítési folyamat a hatékonyság növelése helyett csak leépítésekkel járt, és hogy ebben egyik fél sem motivált.
És maga a politikai vezetés sem tudja eldönteni, hogy mennyire legyen motivált benne. A Csendőrség megszűntetését egyik politikai oldal se vetette még fel nyíltan. Az viszont nyilvánvaló, hogy a kettős rendszer indokolatlanul drága, sok a szükségtelenül duplikált funkció, és ezek a szervezetek még egymást is hátráltatják néha a vetélkedésükkel. De ennél több érv szól a Csendőrség megtartása mellett. A katonai státuszuk együtt jár a szigorúbb fegyelmi rendszabályokkal, a szakszervezetek hiányával és sok kérdésben a véleménynyilvánítási tilalommal, így a politika számára könnyebben kezelhetők a Rendőrségnél. Szakmailag is plusz pontokat jelent nekik a katonai mivoltuk: rendelkeznek katonai alapképzettséggel, a nap 24 órájában rendelkezésre kell állniuk, és a parancsokat akár életük árán is végre kell hajtaniuk (a Rendőrségtől csak az élet kockáztatását követelik meg). Ezt erősíti az állomány elhelyezési rendje is: minden csendőrlaktanya mellé kötelező kiépíteni a szálláshelyeket is, ahol a csendőrök ingyenesen laknak családtagjaikkal. Ez biztosítja az állandó bevethetőséget és rendelkezésre állást, sokkal egyszerűbbé teszi az áthelyezéseket és a bűnözők esetleges megtorlásaitól is védelmet biztosít nekik. És végül mellettük áll a lakosság véleménye is. Mindig is népszerűbbek voltak rendőr kollégáiknál, maga a szervezet is sokaknál a francia nemzeti identitás egyik alappillérének számít, és ezt tovább fokozzák az olyan mély nyomot hagyó események, mint az Air France légijárat visszafoglalása 1994-ben a marseille-i repülőtéren a GIGN által, vagy Arnaud Beltrame csendőr alezredes önfeláldozása a trébes-i terrortámadás alatt, ahol felajánlotta magát az utolsó túszért cserébe, mely az életébe is került.
Beltrame őrnagy az életét adta, hogy a pénztáros lány élhessen.
Az iszlamista túszejtő elvágta a torkát.
Az utolsó, igaz alacsonyabb szintű egyesítési kísérletre a két szerv között 2017-ben került sor, amikor Collomb belügyminiszter a GIGN-t és a RAID-et akarta összevonni. De a miniszter leváltásával a terve is bukott vele, és az utódai nem is próbálkoztak hasonlóval. Az utóbbi években a Csendőrség fokozottan hangsúlyozza a szervezet katonai jellegét, ezzel is próbálva védeni magát az esetleges egyesítési kísérletek ellen. De úgy néz ki, hacsak nem érkezik valamilyen komolyabb nyomás Brüsszelből, ettől nem kell tartaniuk. Jelen állás szerint a francia rendőri dualizmus még sokáig fennmarad.
A következő rész itt olvasható: Hadsereg az utcákon
[1] Service de la protection
[2] Sous-direction de l'anticipation opérationnelle
[3] Direction centrale des renseignements généraux
[4] DGSE, DGSI, DRM, DRSD, DRPP, DNRED
[5] Unité de coordination des forces d'intervention
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
