A második napon plasztikkal robbantottunk és az erdőben gyakoroltuk a harcászatot. Másnap délelőtt a gépkarabéllyal lőttünk, délután pedig puskagránáttal. Itt én váltam a főszereplővé, én követtem el a terep egyik legnagyobb banánját. Nem értettem meg pontosan hogyan kell a puskagránáttal lőni, rossz módszerrel céloztam, és jóval a célpont előtt találtam telibe a földet. Ha még 10 métert tévedek, nem biztos, hogy le tudtam volna írni ezeket a sorokat.
FAMAS páncéltörő gránáttal (a kép illusztráció)
Amikor magához tért a megdöbbenéséből, a lőkiképző egy kővel kezdte verni a fejemet (pontosabban a rajta lévő rohamsisakot). Az esti WC-pucoló csapatba rögtön beosztást nyertem, de egy ilyen enyhe büntetéssel megúsztam a dolgot. A második gránátom az előírt helyen találta el a célpontnak használt harckocsironcsot, de ezzel nem sokat tudtam szépíteni.
Este voltak az elméleti tesztek a Légió történetéből, szabályzatából, alakiból, fegyver- és lőelméletből és rádiózásból. Nem volt velük problémám. Rádiózásból az orosz sergent vizsgáztatott, és új funkciót adott a rádióantennának: ezzel verte a rosszul válaszolók fejét. Meglepetésére az enyémet nem kellett vernie, pedig még a rádió elemének típusát is megkérdezte.
A következő napon reggel kézigránátot dobtunk, délután a városi harcot gyakoroltuk az erre felépített faluban. Este éjszakai lövészet volt, majd szinte egész éjszaka meneteltünk.
Másnap reggel megint lövészet következett meg elméleteztünk, majd hagytak nekünk egy másfél órás ebédszünetet. Erdélyi bajtársam úgy döntött, hogy ezt egy kis alvásra használja fel. Rossz döntés volt. Arra ébredt, hogy nem kap levegőt, az orosz sergent egy gyomron rúgással ébresztette. Azt mondta, ilyen rossz ébresztője még életében nem volt.
Délután volt a lövészet teszt, ami igen jól sikerült: 200 méterről hasalva 5-ből 4-szer találtam, utána különböző távolságokból és pozíciókból 15-ből 13-szor. Este a századunk nálunk 6 héttel fiatalabb szakaszát légióssá avatták, felvehették a Kepijüket, és utána az ünnepségen mi is ehettünk-ihattunk bőséggel. Másnap volt a pihenőnapunk, reggel 10-ig alhattunk, utána is csak takarítással, mosással meg fegyverpucolással telt a nap.
A 7. napon minden visszazökkent a megszokott kerékvágásba, alig aludtunk valamit, egész nap a harcászatot gyakoroltuk. Másnap ugyanez ment a többi századdal együtt, itt már ellenség is volt, lövöldöztük is őket rendesen vaktölténnyel.
Este megvizsgálta a lábunkat az egészségügyis caporal, itt derült fény a sérülésemre. Még a farmon benőtt a köröm a húsba (valószínűleg a surranóm volt érte a felelős), de eddig nem jelentettem, mert a sok szimuláns miatt itt a sérülteket nem veszik emberszámba. Ennek köszönhetően ekkor már nagyon csúnya és gennyes volt a seb, már ha valami hozzáért a lábujjamhoz az is fájt, és állandóan véres volt a zoknim. Legalább senki nem nézett szimulánsnak.
Másnap reggel még sportcipőben dobtam a gránátot a többiekkel, de a délutáni városi harc helyett én már az orvosnál voltam. Ő eltiltott a másnapi gyakorlatozástól, és visszaérkezésünk után beírt műtétre. Ezért én csak a táborhely kiürítésében segédkeztem, amíg a többieknek 24 órás hadgyakorlat volt. Az utolsó, 11. napon együtt utaztunk vissza Castelbe teherautókon.
Következő rész: Itt
Ugrás a blog legelejére: Klikk ide
Balázs
